A Ghost divison című számmal, amit ágyúdörrenés előzött meg és lángcsóvák kísértek, berobbant a 2015-ös FEZEN fesztivál nagyszínpadára a Sabaton banda. A rajongók között szinte tapintani lehetett az izgatottságot, mikor feszült figyelemmel várták, hogy megérkezzenek a tagok a színpadra. Amikor aztán belecsaptak a lecsóba, a közönség „megőrült”. A mikrofon állványok is a szokottól eltérőek voltak. Hogy mitől voltak olyan különlegesek? Katonai sisakkal és lőfegyverekkel, töltényekkel volt „díszítve”.

Sabaton FEZEN fesztiválon, 2015.

„Sabaton! Sabaton!” üvöltést felváltja egy idő után a „Pálinka! Pálinka!” ordítás, ahogy csak a rajongók torkán kifér. Joakim Brodén frontember arcán egy széles mosoly, már-már nevetés látszik, majd a következőket mondja: Whereever we go, they shout 'Sabaton'. If we come to Hungary, they don't shout 'Sabaton', they shout 'Pálinka' instead. Cheers! Azaz Akárhová megyünk, azt kiáltják: Sabaton. Ha Magyarországra jövünk, nem az ordítják, hogy Sabaton, hanem, hogy Pálinka. Egészségetekre!

 Na, de hová rohanunk ennyire előre? Ne hogy már, pont a poén maradjon ki, azaz az együttes felkonferálása… Ember nem volt a fesztiválon, aki nem vette volna észre a kezdést, ugyanis az ágyú durranására megkezdődött a küzdőtéren a tombolás. Ha lehet valamit zúzásnak nevezni, na, akkor az az volt. FEZEN fesztiválon vagyunk, a színpadon a Sabaton együttes zúz. Judas Priest énekese, a 63 éves Rob Halford – aki szintén ellátogatott hozzánk az idei fesztiválra - egy interjúban így nyilatkozott a metál műfajról: „Az izgalom, az erő, és hogy olyan szinten felszabadul az ember, hogy bátran tombol mások előtt.” Ez történt FEZEN fesztiválon is. Ha körbe nézett az ember – jobb esetben valaki nyakában ülve – láthatta a hullámzó, lelkesedő tömeget. Nagyon kitettek magukért, kezdve azzal, hogy a színpadon egy magukat és zenéjüket tökéletesen bemutató plakát volt felfüggesztve, nem is beszélve a harci tankról, amiben a dobfelszerelés volt elrejtve. Ebből lövellt ki a tűzijáték az egyszerre ugráló rajongók felé, nem is beszélve a látványos pirotechnikáról, amitől szinte már „felrobbant” a légkör. Az egyetlen olyan együttes volt az idén, ahol igazán érzékelhető volt a kapcsolat az énekes és a rajongók között. Értem ezt arra is, mikor a közönség azt kiabálta: „Pálinka, pálinka!”, a frontember, Joakim Brodén pedig csak annyit mondott, egészségünkre és már meg is húzta a magyar lélekerősítőt. A koncert végére alig maradt (maradt egyáltalán?!) az üvegben. Őszinte mosollyal, karját széttárva magyarul fejezte be a koncertet: „Köszönöm Fezen!” De már megint hová sietek így előre? 

Sabatonról tudni kell, hogy először 2007-ben jártak Magyarországon és azóta is gyakori visszalátogató vendégeink. FEZEN fesztiválon is másodszorra fordultak meg. A svéd power metált játszó banda 1999-ben alakult. Azóta megjelent hét studio albumuk (Primo Victoria, Attero Dominatus, Metalizer, The art of the war, Coat of arms, Carolus Rex, Heroes). Általuk játszott zene történelmi háborúkról, csatákról szólnak. Az énekesnek, Joakim Brodénnek masszív kisugárzása és megjelenése nagyszerűen passzol a dallamvilághoz. Az erőteljes fizikumú fiatal férfi produkciója irigylésre méltó, ugyanis zseniálisan megmozgatja a rajongókat. Milyen látvány tárult elénk a No bullets fly című számukra? Hogy egy kommersz mondattal éljek: egységben volt az erő. A ritmusra egységesen ugráló tömegben olyan összetartozást lehetett fellelni és olyan szenvedélyt, amit öröm volt nézni. Erőt sugárzott.  Egyetlen percre nem tudott figyelmünk elkalandozni, ám szemünk annál inkább jojózott. FEZEN fesztivál nagyszínpada ezúttal teljesen ki lett használva. Az énekes oda-vissza futkározott, bohóckodott, vagy épp a többi tagot ugratta, amikor épp nem énekelt.

Egyre több, nagyobb hírnévnek örvendő együttes látogat el először vagy újra hozzánk. Felmerül a kérdés, vajon miért van ez? Mivel Magyarország egy kicsiny ország, azt hinné a külföldi híresség, hogy ez a kis ország nem igazán érdekelt bennük. Amikor ellátogatnak, megtapasztalják a magyar rajongók részéről, hogy egyszer nem is kevesen gyűlnek össze, másodszor nagyon lelkes a közönség irántuk. Pont ebből, utóbbiból szeretet sugárzik és ezt az együttes iránti tiszteletet észreveszik és átélik a hozzánk látogató zenekarok is.

Néhány embertől rövid interjút kértem, hogy milyen élménnyel gazdagodott a Sabaton koncert által? Ezeket a válaszokat kaptam:

Titusz: „Az élmény egyszerűen felejthetetlen volt. Főleg a pálinkás rész. Nagyon jó műsort csináltak… sokat mozgott a Sabaton a színpadon, ami jó volt. Így egy pluszt adott a koncertnek.”

Norbi: „Az északiak nagyon szeretnek inni és imádnak Magyarországon koncertezni ráadásul elég kemény pogót csapatnak.”

Alex: „Az tetszett a legjobban, hogy a Banda is élvezte a koncertet, élvezték az egészet, minden egyes percet, és látszik rajtuk, hogy ők csak ennek élnek. Annyira hatása alá vont a zenekar, hogy a koncert után futkostam, ugráltam, fekvőtámaszokat csináltam. Teljesen felpezsdítették a vérem. ”

Ivanits A.

Álomélet? Álomház? Álomfizetés? Ezeket a földi javakat mindenki szeretné, nem igaz? Akarjuk ezeket a dolgokat, de ezért meg is kell fizetnünk. Hogyan épülne fel egy ház terv és instrukciók nélkül? Sehogy! Összedőlne.

Vannak körülmények, amiket nem tudunk befolyásolni, például, hogy honnan jöttünk, szegény családból, esetleg gazdagból származunk? Életünk első oldalait nem mi határozzuk meg, de a könyv végét mi írjuk.„Nem az a lényeg, hogy honnan jöttél, hanem hogy hová tartasz.” – gondolkodott róla Nietzsche.

Ha nem érezzük jól magunkat abban az élethelyzetben, amiben vagyunk, változtatnunk kell rajta, rajtunk áll. Egyáltalán van egy terv, amit követünk?A döntéseinkre alapozódik az életünk!

Az alapnak kell erősnek lennie, és ha az nem elég erős, összedőlnek a dolgaink. Tegyük fel itt a kérdést, vajon miben van magabiztosságunk? A pénzünkben? Egy személyben? A szellemi tehetségünkben? Amikor valamelyik dolog meginog, képesek leszünk azt feldolgozni?Létezik a bölcs ember és a nem bölcs ember. A bölcs ember sziklára építette a házát, a nem bölcs homokra. A végkimenetel evidens…A kis döntések szokásokká válnak, a szokások beépülnek a mindennapjainkba, általuk formálódunk olyanná, amilyenek most vagyunk és leszünk.

Értékes vagy! Ugye tudsz róla?! Nem az határozza meg a jövődet, amit mások mondanak neked, hanem az, amit Te gondolsz saját magadról. Az elme olyan, hogy amit elültettél benne, az meg fog teremni. Nem tudsz magabiztos lenni, amíg azt mondogatod magadnak, hogy nem vagy elég jó. A lehetőség ott van mindenkiben, így benned is.

Ahhoz, hogy sikeres életed legyen fontos, hogy meglegyen benned három dolog.

Tűzz ki egy célt, amit minden nap szem előtt tartasz. Tegyél minden nap az ügy érdekében a magadba vetett bizalom segítségével.

Fontos a kitartás, hogy ha akadályba ütközöl, esetleg elesel, talpra tudj állni.

Meghatározóak a gondolataink és a gondolatmeneteink.

Vannak ismerőseitek, akik mindig negatívan gondolkodnak? Mi történik az ilyen gondolkodású emberrel? Bevonzza a rosszat.

Egy pozitív gondolatnak háromszor nagyobb hatása van, mint egy negatívnak.Amennyi időt belefektetünk a mérgelődésbe és szomorkodásba, azt töltsük inkább jó dolgokkal el, így vegyük észre az élet apró örömeit, amikkel nap, mint nap találkozunk.Ereje van a gondolatainknak, ami hatással van fizikai létünkre is. Az elménk a szellemi háborúk csatatere. – mondta egyszer egy kedves barátom.

„Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább Te győzd le a rosszat jóval!” – üzeni nekünk Máté evangélista a Bibliából.

Nem könnyű életre lettünk elhivatottak, ezért azt ismételgessük magunknak, amit szeretnénk és ne azt, amit nem szeretnénk, mert úgy lesz, bárhogy is gondoljuk. Ha valamiről tudjuk, hogy rossz, ne engedjünk neki! Többszöri csatáról van szó, ez egy életen át tart, amit elsősorban magad alakítasz.

Te min gondolkodsz mostanában?

Ivanits A.

Az elmúlt napokban a fiatalok körében ismert és elismert hip-hop rap zenei banda, a Hősök látogatott el ismét városunkba Székesfehérvárra, a Petőfi Kultúrtérre, ahol újra egy felejthetetlen pörgős estét tartottak.

A Hősök zenekar mára már az egész országban ismert, 6 albumot (Szóhisztéria, Nyelvtan, Klasszik, Négy évszak, Érintés, Raplife) magukénak tudnak és időközben egy zenekart maguk mellé csatoltak, amivel hangzásilag még nagyobb varázst okoznak a rajongóknak.

Utóbbi két albumuk kicsivel eltér a többitől, visszafogottabb, dallamosabb, tartalmas gondolatokkal.

A már jól ismert hármasból - „Brash” Barcza Sándor, „Eckü” Baranyai Dániel, „Mentha” Ozsváth Gergely- nemrégiben elköszönt az egyik „lételem”, Brash, így a fellépések már nélküle zajlanak a zenekar kíséretével együtt.

Sokan megdöbbentek a hírtől, hogy mi lesz ezután a már 13 éve összetartó veszprémi/Pétfürdői brigáddal, ám az akadályt sikeresen véve megbirkóztak a feladattal.

Fontos megemlíteni Komjáti Ádám „Joeker” nevét is, aki szintén részese az alapoknak, zeneszerzésnek.

A banda régóta várva várt része az OSG-nek, azaz az Offline Sport Games-nek, Magyarország legnagyobb extrémsport „fesztiváljának”. Az underground vonalon már évek óta emlegetik a nevüket, de igazán a Betűzdel, Mindörökké, Szó fel, Hip hop hatalom, az Enyém vagy, Ikon, Adogat c. slágerekkel lopták be magukat igazán a közönség szívébe, az áttörést a Négy évszak és az Érintés című album hozta meg számukra. Mindezen felül jelenleg egy zalaegerszegi színdarabban is, a Cyber Cyrano-ban, amit Madák Zsuzsanna rendezett, felcsendül az Enyém vagy c. számuk.

Személy szerint nem sorolom magam a hip-hop zenei műfaj nagy rajongói táborába, annál inkább a rock stílus kedvelői közé, ám ebben a műfajban a Hősök az egyetlen olyan „ex trió”, ami felkeltette bennem az érdeklődést. Hogy miért is?

Ebben a bandában meg van az a plusz, amit sok együttesben/énekesben nem fedezhető fel.

A fellépések előtt a srácok közvetlenek a rajongókkal, minden fellengzőség nélkül természetesen válaszolnak pár jó szót az őket ostromló fanoknak, majd amint felcsendül az első akkord, ők berobbannak a színpadra, és ez a látvány még a sarokban ülő embert is arra sarkallja, hogy helyéről felpattanva a tömeg közepébe ugrálja be magát. Erős kezdéssel indul minden egyes koncert, és ez a lelkesedésük végig vonul az este folyamán a 3. ráadás szám végéig. Jó kedvvel, remek dallamokkal és elgondolkodtató dalszövegekkel motiválják a közönséget, akik erre felbuzdulva velük együtt ugrálnak és szövegelik végig a műsort.

Számtalan frenetikus dalszöveget meg lehetne említeni, de csak egy párat emelnék ki:

"A kérdéseken töprengsz, pedig te vagy a válasz.

Ha fúj a szél engedd ki a vitorlát
Hullámok hurrikán vihar az ég torkán
Erős akaratból önts fel a garatra
Figyelj mert szükséged lesz magadra yo”.

Ez a dalszöveg részlet mindig arra figyelmezet, hogy az élet során számtalan akadályba ütközünk, amit meg kell oldanunk és jó, ha oda figyelünk rá, majd a megfelelő önbizalommal helyre rakjuk a dolgokat.

– Ösztönöz, erőt ad, elgondolkodtat. –

„Aprócska vagy mint egy tökmag
De a hatalmad mégis tök nagy
Ezt ne felejtsd el hogy te is hős vagy
Kisember 'Hey ne felejtsd el!”

Ezt a részletet a Kisember c. számból emeltem ki, amit Mentha kisfia születése ihletett. Ebből a pár sorból érződik az apai támogatás. A kisfiáról szól, de egyúttal mindenkinek. Úgy vélem valahol mindenki egy hős. Mindenkiben ott lapul a sugárzó egyéniség, csak annyi különbséggel, hogy van, aki él vele és van, aki ellenben nem kamatoztatja azt.

 – Kedves, megnevettető. –

 „…Azért szeretlek, mert felteszed,
Amit tőlünk kapsz, élményt, azt elteszed,
Úgy örülsz ennek, mint a nyertesek…

Aki velünk van, az felteszi, yeah!”

„Aki velünk van, az felteszi!” – üvölti a tömeg, miközben csillogó szemekkel és széles mosollyal támogatják a tagokat, akik saját magukat is jól elszórakoztatják a színpadon. Miért írom ezt? Érződik a fellépéseken – főleg Eckünél jön át -, hogy ők maguk is jól érzik magukat, a maximumot igyekeznek kihozni, ezáltal a munkájuk iránti szeretet tükröződik a közönség elismerő morajlásában.

– Inspirál, megmozgat, összetart –

A legutóbbi fehérvári szereplésük után, ami majd két órás volt, hiszen a lelkes közönség újra és újra visszahívta az együttest, ahol az est folyamán Vörös Janka is vokálozott, egy-egy ráadás dalra, még arra is volt energiájuk, hogy számtalan egymással versengő fiatallal közös fényképet készítsenek. Itt többek között én is beálltam a sorba egy kép erejéig, ám meglepődésemre Baranyai „Eckü” Dániel volt olyan figyelmes és a kezemben tartott plakátot kivette dedikálásra kérés nélkül. J

Ha eddig még valaki nem volt Hősök koncerten, érdemes esélyt adni neki, mert ezek a srácok a szívüket-lelküket beleadva felráznak a szürke hétköznapokból a pozitív, vagy néhol ütős szövegelésükkel, a tehetséges, jó hangzású élő zenekarukkal együtt.

A brigád előreláthatólag nyáron, a FEZEN fesztiválon már biztosan újra látható lesz, ismét élményekkel gazdagítja majd a buzgó táborát.

Záró sorként nem is írhatnék mást, mint, hogy:

„Hősök hiphop mikrofon Veszprém
Pétfürdő Rap yo! egy isten egy vér                                           
Háromra hurrá tisztelet testvér
Lépj be a körbe itt mindenki megfér.”

Írtam: Székesfehérvár, 2014. március 17.                

Ivanits Annamária

Hogy is fogalmazhatnám meg a legpontosabban, honnan származik és mi az a magyar nyelv?

A magyar nyelvtankönyvek szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike.

Nekem erről az egy fogalomról számtalan gondolat eszembe jut. Többek között a magyar nyelv, a kommunikáció egyfajta információ közlése a másik felé a közös nyelvünkkel, a magyarral. Nemrégiben utána olvastam, hogy a magyar nyelv az öt legnehezebb nyelv közé tartozik, a külföldieknek nagy kihívás megtanulni az igeragozások miatt.

Honnan számítjuk a magyar nyelv kezdetét?

Kr.e. 1. évezred közepétől, amikor szétvált az ugor közösség.

Több korra tagolódik. :

1.Ősmagyar kor, ami a honfoglalásig tart. Innen nincsenek nyelvemlékeink.

2.Ómagyar kor, ahonnan már vannak írásos emlékeink, kódexek.

3.Közép-magyar kor, ami a könyvnyomtatás terjedésének időszaka.

4.Új-magyar kor, ami 1772, a felvilágosodás kezdetétől napjainkig szól, ahol egységes a magyar nyelv, létezik helyesírási szabályzat és egészen pontosan 1844-ben hivatalos nyelv lesz a magyar.

Idővel tudatosan be kellett avatkozni a magyar nyelv életébe a nyelvújítás érdekében.

Itt fontos megemlíteni Kazinczy Ferencet, mivel az ő nevéhez fűződik a nyelvújítás.

Kiemelkedő eredménye lett az újításoknak, ugyanis kb. tízezer, ma is élő szó került be a nyelvünkbe, mellyel bármilyen gondolatot és érzést ki tudunk fejezni.

Az első helyesírási szabályzat 1832-ben meg is jelent.

A mai világban sajnos, vagy nem sajnos, elvárt követelmény, hogy az ember beszéljen egy, vagy két nyelvet, annál jobb, minél többet, de főleg a világnyelvet, az angolt.

Ezzel én magam is egyet értek. Szeretem a nyelveket mind hallgatni, mind tanulni, mind alkalmazni, de ahhoz, hogy ezt megtehessem, ismernem kell a saját nyelvemet. Tudnom kell először az anyanyelvemen megfogalmaznom, amit mondani szeretnék és aztán lefordítani.

Ehhez az kell, hogy magyar nyelven helyesen tudjak beszélni. Sokszor szoktunk azzal viccelődni, hogy azt mondjuk: „Ezt még magyarul sem tudom, nem hogy angolul/németül…”

Nos, igen, itt jön elő az, amit az elején írtam, a magyar nyelv nem könnyű. Színes nyelv. Ezt értem úgy, hogy van egy szó, aminek számtalan szinonimája van, azaz egy dolgot többféleképpen elmondhatok, ezzel érzékletesebbé téve az adott dolgot, amit épp ki szeretnék fejezni.

Pont ettől szép a mi nyelvünk. Pl. Esik, szakad, csepeg, szemerkél, zuhog az eső. Ettől függően öltözök fel és viszek magammal esernyőt.

Talán a magyar nyelvben lehet a legszebben kifejezni a szülőket, pl. édesanyám, édesapám.

Egyszerre érződik ki belőle a szeretet és a tisztelet.

Egyre kevesebben élnek ezzel a kifejezéssel, helyette inkább a többi országból átvett mama és papa szavakat alkalmazzák. Nem is régen pont e miatt a szóhasználat miatt értettük egymást félre egy barátommal, aki az anya szó helyett a mamát alkalmazta és én pedig néztem meglepődve, mikor kiderült, ő nem a nagymamáról beszélt, hanem az édesanyáról.

Ami számomra pedig már szinte rémisztő, mikor azt hallom, hogy a 8 éves gyerekek úgy kiabálnak oda a szülőkhöz, hogy: Szevasz, fater, szevasz, muter! Fater? Muter? Nem vagyunk mi németek! Igenis, meg van a szép magyar megfelelője. Vagy egy másik példa. Ismerőseimnél voltam, mikor a velem egykorú srác köszönt az éppen hazaérkező anyukájának, így: Csőváz, feka! Vissza a válasz: Csá, nigger! Csak ültem ott és tágra nyíltak a szemeim. Egyszerre volt számomra szórakoztató és letaglózó a hallottak. Azon tűnődtem, vajon hová fajul ez a világ? Miért hagyja a felnőtt nő gyerekének, hogy ilyen stílusban szóljanak hozzá? Valószínűleg náluk itt van a szint.

Hogyan lehet a szókincsünket bővíteni? A fogalmazásunkat még pontosabbá fejleszteni? Lehetséges a gyorsabb gondolkodás? Saját tapasztalatom szerint természetesen igen.

A legegyszerűbb módja, ha sokat olvasunk. Nem kell azonnal a szakirodalmakkal és lexikonokkal kezdeni. Előveszem a jelenlegi kedvenc regényemet és azt olvasom. Minél többet olvasok, annál többet tudok majd rövidebb idő alatt elolvasni, felfogni és értelmezni.

A könyvolvasás által – legyen az bármilyen könyv – mindig találkozok olyan szóval, amit azelőtt még nem hallottam, vagy már elfelejtettem és nem használtam, de ilyenkor mindig igyekszem beépíteni a mindennapjaimba, ezzel is különlegesebbé téve a nyelvet.

Tudósok vitatkoznak arról, hogy amit az ember olvas, néz, hallgat, nagyban befolyásolja a gondolkodást, a nézeteket, közérzetet, társadalomba való beilleszkedést, stb.

Ezzel kapcsolatosan is van egy tapasztalatom. Nemrégiben egy majd 800 oldalas vulgáris japán regényt olvastam, ami 1999 óta vezeti a sikerlistákat. A címe Battle Royale, Takami Kósun műve. Maga Takami is így nyilatkozott a könyvről: „Mindenkinek, akit szeretek. Bár lehet nem lesz benne sok köszönet.” Hogy is fogalmazzak? Ez a sztori is gyarapította a szókincsemet és a tudásomat. Megtanultam legalább 10 féle fegyver nevét, amiről eddig még nem is hallottam, de a hangulatom minden egyes oldal után egyre feszültebb lett attól, miként fordulnak egymás ellen a diákok és ölik meg egymást, hogy a végén csak egy maradjon, egy, aki a győztes.

Minél több tudományos könyvbe böngészünk bele, annál több témához tudunk hozzászólni, leredukálva laikusságunkból. Épp ma beszélgettem barátnőmmel telefonon, aki gyógyszertári szakasszisztensnek tanul. Mikor elköszönt tőlem, azt mondta le kell raknia, mert mennie kell expediálni. Számomra érthető volt, amit mondott, mivel már volt a kezemben gyógyszertan könyv, de aki laikus a témában, annak el kell magyarázni, hogy Ági gyógyszert ment kiadni a betegeknek a patikában. A minap fordítva történt a helyzet. Valamivel kapcsolatosan kérdezett tőlem valamit, mire ez volt a válaszom: Nem prognosztizálható előre. Ő csak nézett nagy szemekkel és mosolygott, tudatva felém, hogy fogalma sincs, miről hadoválok neki.

Úgy gondolom ezek a pozitív hatása a szókincs bővítéséhez, de nem feledkezhetünk el a negatív részéről sem, ami mostanság alakult ki.

Ahogy egyre jobban fejlődik a világ, már fogyasztói társadalomról beszélünk, ahol elmaradhatatlanok a technikai fejlődések és a Facebook.

Bár én magam is fent vagyok ezen a Facebook nevezetű közösségi hálón, a véleményem róla mégis inkább negatívba hajló, mint pozitívba. Pozitív, mert gyorsan és egyszerűen, ingyen leszervezem rajta a barátaimmal való találkozásokat. Negatív, mert, ahogy észrevettem, az emberek nagy része már nem tud elszakadni tőle. Fent élnek az interneten. Kibeszélik a személyes dolgaikat, ami nem tartozik másokra. Mindenki tudja, mégis megteszik. Külön nyelvezete alakult már ki ennek is, kezdve a „lájkolom”-mal. Lájkolom… Mit jelent ez? Ha 3 generációt kérdezek meg, valószínűleg az idős embernek halványlila fogalma nem lenne róla. Ha egy középkorúval beszélgetek, úgy vélem egy része tudna rá választ adni, egy része nem, de mihelyt egy fiatalnál érdeklődöm mi ez a szó, tíz esetből minimum kilenc rávágná:

- Hát ilyet nem tudsz? A lájkolni azt jelenti (csúnyán fordítva) tetszikelni, azaz tetszeni, kedvelni valamit/valakit.

Az angol like (kedvel) szóból ered, átmagyarosított formája, ami szép lassan, de kezd beépülni az emberek szótárába. Pontosabban a szleng szótárba.

Tehát mint mindent, ezt a közösségi oldalt is okosan kell használni!

Magyarország valamilyen szinten kezdi egyre jobban felvenni és a nyugati stílust, hajszolni az amerikai szokásokat. Azért valahol egy határnak lennie kell. Ha már magyarnak születtünk, akkor nem szabad megfeledkeznünk, hogy igenis, nekünk is vannak szép magyar hagyományaink, szokásaink, énekeink, történeteink, nem csak nyugatnak.

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mennyire hagyja magát befolyásolni a külföldi hatásoknak, de ahogy mindenhol, szerintem ebben a helyzetben is érvényes a következő mondat: A helyes út az arany középút. Egy kis halloween parti novemberben, de nem feledkezek meg arról sem, hogy a hozzátartozóimat meglátogassam a temetőben, azaz nem feledkezek meg a származásomról.

Az egyik félévemben tanult prezentáció és íráskészség óra tananyaga úgy vélem hasznos volt számomra. Megtanít a precizitásra, a pontos fogalmazásmódra, pl. arra, hogyan írjunk szakmai önéletrajzot, mellékelve egy motivációs levéllel.

Még ha sok mindenre nem is fog emlékezni az osztály, - főleg akik még ilyenkor is a facebook-on élik társadalmi életüket – de arra biztosan, hogy fontos egy levélnél, dolgozatnál, önéletrajznál és egyéb hivatalos iratoknál a formai követelmény, a tagoltság, a szöveg érthető megfogalmazása, amit minden hivatalos helyen elvártnak tekintenek.

Összességében úgy gondolom a magyar nyelvvel kapcsolatosan, hogy eddig szép eredményeket ért el kis országunk nyelve, de még van hová fejlődnünk.

Értem ezt arra, hogy még ha túlságosan haladunk is az árral, nem szabad elhatalmasodni a túlzott civilizációt magunk fölött, hiszen gondoljunk csak bele. Milyen kevesen írnak manapság levelet és adják fel postán, mint régebben. Helyette könnyebb és gyorsabb megoldás a mobiltelefon és az SMS. Régen mindenki átment a másikhoz és becsöngetett anélkül, hogy felhívta volna a másikat és legalább háromszor le nem egyeztették volna az időpontot. Elgépiesedik ez a világ. Mindenki előtérbe helyezi az internetet, és ott beszélgetnek, mint a személyes találkozót, ahol már nem is tudnak miről beszélgetni az emberek. Egy rohanó világban élünk, tele rövidítésekkel és szlenggel.

Az angolok a „you” helyett már csak „u”-t írnak, és hasonlóképp teszünk mi is, főleg SMS-ben, ahol a holnap már csak „hnap”, a vagyok helyett „vok”, nem tudom helyett „nemtom”-ot írunk.

Anno, ha valamiről anyagot kellett gyűjteni egy adott kidolgozandó témakörhöz, mindenki ment a könyvtárba és sorra vette ki a könyveket. Manapság mi vette át a helyét? Az internet. Az internet, amitől az emberek nem tudnak elszakadni. Számtalan hasznos és jó információt tartalmaz, de teljesen nem tudja helyettesíteni a könyveket. Sokszor már túl sokat is tartalmaz, mint amennyit kéne. Honnan ismerjük meg a legújabb trágár szavakat? Nagy eséllyel a világhálóról.

Véletlen egybeesés lenne, vagy Einstein, aki a 20. században élt, előre látta a 21. század problémáját? 

Egy híres idézetében ez áll: „I fear the day that technology will surpass our human interaction. The world will have a generation of idiots.”- Azaz „Attól félek, hogy egyszer a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.”

Nos, még ha ez irányba tart is ez a világ, reménykedjünk, hogy ismét tévedni fog Einstein. Miért írom, hogy ismét? Mert ugyebár a relativitás elmélete is megdőlt.

Hogyan óvjuk meg a romlástól nyelvünket? Első körben gondolok itt a színházra. Minden korosztályhoz szólnak darabok. Sajnos a mostani fiatalok keveset járnak el művelődni. Pedig amellett, hogy művel és tanulságos, látványban is gazdag. Pl. Budapesten játszott Mary Poppins, ami nem csak, hogy kikapcsol egy-két órára, hanem bemutatja a második világháború idejét, az akkori kultúrát, beszélgetéseket. Inspirál arra, hogy akárhány évesek is vagyunk, a gyerekkort elfeledni nem lehet, bizonyos részben gyermek szellemben kell maradnunk. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan tartsuk össze a családod és szeretteinket és új, eddig nem használt kifejezésekkel találkozhatunk. Ilyen pl. szuperfenofrenetikomaxikapitális. Többször elolvasva akár még ki is lehet érteni mit jelent. Én úgy értelmezem, hogy a tökéletesnek is a tökéletessége. Egy jó nyelvtörőnek is használható. Az én szótáramban már szerepel, és ha valami túlontúl tetszik, ezzel az újonnan megismert szóval fejezem ki. Általában jön a kérdés, hogy: - Ezt hogy mondtad? Érdekes egy szó, ami még nem mostanában fog bele kerülni a magyar szókincstárba, de színes és egyedi.

Második körben, a színház mellett érdemes kulturális könyvekkel foglalatoskodni, tudományos könyvekkel, lényeg, hogy minél változatosabb legyen. Hiszen inkább legyen széles látókörű az ember.

Változtatni mindig lehet. Csak egy cél kell, egy pozitív hozzáállás és a siker elképzelése.

Magyar nyelv volt és lesz ezután is.

Nucu 

Nem is kérdés, hogy a 2014-es mozifilmek különleges gyöngyszeme, az A csillagainkban a hiba c. film elnyerte az év romantikus filme címet, még ha az cseppet sem sorolható a „happy end”-del végződő társai csoportjába.

Egy olyan tinédzser világot mutat be, melyben nincsenek fantasy elemek. Nincsenek csodatévő tündéranyók, sem a tökéletesnek tűnő szuperhősök, trollok, vagy épp pofátlanul irigylésre méltó külsejű vámpírok. Helyette megmutatkozik a nyers valóság.

Végig kísérhetjük abban a két órában a filmvásznon egy haldokló fiatal szerelmespár életét, ahogy a legutolsó pillanatig kitartanak egymás mellett, támogatják egymást kimagasló pozitivizmussal és igaz szeretettel, amire egy egészséges ember nem biztos, hogy képes lenne, mert utóbbi természetesnek tartja, hogy a körülötte zajló dolgok rendben működnek. Ők megtanulták értékelni az apró örömöket betegségükből kifolyólag.

Ez az a történet, amit minden generációnak látnia kell, ami értéket hordoz magával. Ennek a történetnek lelke van, magával ragadja a legérzéketlenebb nézőt is.

John Green megható és egyben szívszaggató regénye alapján a filmet Josh Boone rendezte, a nagyszerű forgatókönyvet Scott Neustadter és Michael H. Weber írta. A kiválóan és teljességében átadó Hazel főszerepében a kellőképp érzelmi intelligenciával, és magas fokú színészi tehetséggel rendelkező Shailene Woodley-t, Augustus karakterében Ansel Elgort-ot csodálhatjuk, de fontosnak tartom megemlíteni Willem Dafoe-t, akinek szarkasztikus és egyben komikus jelleme megfűszerezi a szálakat.

 Ezzel a filmmel bepillantást nyerhetünk két szeretnivaló szerelmespár belső vívódásába. Hazel és Augustus egy időzített bomba, ami bármikor robbanhat, de ők maguk döntöttek arról, hogy szenvedésüket megosztják egymással és ezért a választásukért az utolsó pillanatig hálásak. Ők döntöttek. Szerelemben és szenvedésben társak lesznek. „Egyes végtelenek nagyobbak más végteleneknél”, ez pedig az ő saját végtelenük, még ha sokkal kevesebb ideig is, mint az átlagnak.

A film káprázatosan kacskaringózik a kínlódás, humor és a mindennapi élet boldogságai, viszontagságai között.

Hazel Grace Lancaster, noha tudja, hogy maximum a fiatalkorát tervezgetheti, mert idős kora nem lesz, próbál a korához hasonló társainak megfelelő életmódot élni. Mindennapos útitársa egy oxigénpalack, ugyanis tüdőbeteg. Augustus Waters lábát amputálták, csontvelő daganatos, oszteoszarkómát állapítottak meg nála, de ő ennek ellenére a feledéstől fél, hogy úgy hal meg, mint egy átlagos ember, kire nem emlékszik senki, ezért élet filozófiája, hogy a pillanatokat meg kell élni. Sorsuk hamar összefonódik egy betegeket segítő társaságban, azonnal kialakul köztük a belső harmónia, segítik egymást ahol tudják, megélik abban a kis időben az álmaikat, ami nekik jutott, hiszen „a világ nem egy kívánságteljesítő gyár…”

Egyik cikk így vélekedik róla: „Ezen sír most fél Amerika”. Igenis, ismerje meg mindenki ezt a műfajt is, ami valójában az életünk része. Születtünk és meghalunk, ez tény. Jobb esetben elfogadjuk ezt, rosszabb esetben lázadhatunk ellene, bár sok értelme nincs. Sokan nem mernek szembe nézni vele, hogy egyszer mindennek vége lesz. Erre jó példa ez a hollywoodi film, ami elég szépen próbára teszi az ember érzékenységét.

Érdekességképen megemlítem, hogy a filmben szereplő betegsegítő csoportban a három fiatal színészen kívül azok a fiatalok, akik elmesélik magukról, milyen betegségekben szenvednek – a leukémia sok ágát felsorolják benne – nem színészek. Ők a valóságban is haldokolnak. Felvállalták magukat és megosztották a világgal szenvedésüket.

Számomra ez a film egyet jelent a végtelenségbe elnyúló sivatag közepén levő kinccsel, az oázissal, ami úgy kell az embernek, mint egy falat kenyér, vagy egy korty kókuszlé.

Kevés filmre tudom azt kijelenteni, hogy úgy néztem végig, hogy közben tényleg csak a jelenetekre koncentráltam és minden mást kizártam a külvilágból.

Ajánlom, mert értékes. Ajánlom, mert zseniális fiatal tehetségeket láthatunk a vásznon, amin maguk a színészek is elérzékenyültek, mikor először visszanézték a kész munkájukat.

Tanulságos, mert megtanít arra, miként szeressük szívből párunkat, a kedvességet és gondoskodást több ízben feltárja előttünk, mind ezek mellett megjelenik a könnyed természetesség két fiatal között és a lemondás a másik javára. Nem játsszák meg magukat egymás előtt, mint sok egészséges ember.

A mozifilmből az jön át, hogy aki fiatalon halálos beteg, jobban tudja értékelni az életet és igyekszik minden egyes pillanatot boldogságban megélni, amíg még lehet, ellenben az egészséges emberekkel, akik nap, mint nap hajszolják magukat sokszor jelentéktelen dolgok miatt és elfelejtenek boldogan élni, hinni, remélni, szeretni.

Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk át, vajon bennünk élnek ezek az tulajdonságok?

Ha igen, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért ajánlom ezt a filmet.

Az a film, ami hatással van ránk, - legyen az jó, vagy rossz benyomás – már elérte célját.

A lényeg, hogy kapjunk impulzust. Erre a filmre ez kifejezetten jellemző.

Ivanits Annamária

Április 29-e a tánc világnapja.

A tánc nem csak egy sportág, sokkal többről van szó. Magába foglalja a felszabadult közérzetet, kiegyensúlyozottabb lesz tőle az ember mind fizikailag, mind szellemileg. Arra az egy-két órára, míg valaki elhatározza, hogy egy kellemes zene keretében végig táncolja akár szólóban, akár párban a lépéseket, teljesen megújul, és ez szinten tartja a nap, akár az egész hét folyamán.

Tánc párban? Amennyiben párban perdülsz táncra, megtanít az együttműködésre, összhangban lenni a társaddal, ezáltal fejlettebbé válik az empátia készség is. A társastánc remek választás erre a célra.

Tánc szólóban? Megtanít összpontosítani saját magadra. Segít abban, hogy ellazulj, minden külső hangot és zajt lecsendesíts magad körül, miközben csak a zenére koncentrálsz és hagyod, hogy a dallam áthasson tetőtől talpig.

A tánc egy fajta kifejező eszköz. Mikor felcsendül egy kedves dallam, a világ megszűnik létezni, minden egyes probléma eltörpül abban a pillanatban, vagy épp a válasz születik meg rá, és ezáltal tettre késznek érezzük magunkat. Úgy érzed, hogy nem érzel, csak repül a tudatod, és ha abba kéne hagynod, megszakadna valami szükségszerű állapot, ahol nincsenek szabályok. Éreztél már ilyet?

 A pszichológusok megállapítása szerint segít levezetni a mindennapok feszültségeit, miközben endorfin, más néven boldogság hormon termelődik a szervezetünkben és ez szabad utat ad az érzelmek és energiák felszabadulásának. Kiváló a stressz levezetésére, hiszen még ha el sem kezdtünk táncolni, de már meghallottuk a számunkra szimpatikus dalt, az pozitív gondolatokat sugároz agyunkba, emiatt a közérzetünk is javul.

Személy szerint már kis gyerekkorom óta táncolok, de az elmúlt években tisztult le bennem igazán, hogy mit jelent. Kötődöm hozzá, mert úgy érzem – főleg egy társastánc keretében -, hogy általa kifejezem a bennem megnyugvó legmélyebb érzelmeket is, ami mikor pl. egy rumbát, Rocky-t, vagy szambát táncolok táncpartneremmel, előtör belőlem és általa sikerül felszínre hoznom a láthatatlant.

Mostanság modern táncot tanulok, - hip-hop, balett, jazz - ami messzebb áll tőlem az eddig tanultaknál, de Demény Zsanett tánctanárunk a maximumot hozza ki lelkesedésével és kreativitásával az egész tánccsapatból, a fehérvári Revolution next–ből.

Ebben az összetartó brigádban többnyire elkülönülten mozgunk, de mégis érezhető és látható az az összetartó kapocs, ami a társaság között kibontakozik.

 Rövid ismertetésként bemutatok 3 féle tánctípust, amit már feljebb megemlítettem, kezdve a rumbával. Afrikából, Kubából és Amerikából a behurcolt törzsektől ered. Európában az 1930-as években terjedt el. Maga a szó jelentése táncot, ünnepet jelent. A szerelem és csábítás táncáról van szó, melynek lényege, hogy a nő ritmikus csípőmozdulatokkal a férfit elcsábítsa. A szenvedélyesség robban ki minden egyes mozzanat láttán. A versenytáncok kihagyhatatlan programjába beletartozik ez a kategória. A hozzá tartozó zene egyszer gyorsabb, majd visszafogottabb mérsékeltebb, ezáltal ütemére táncolni nem kis teljesítményt igényel, pont emiatt érezhető az, hogy a táncpartnerek között izzik a levegő.

Ha a rockyt hozom fel példaként, fontos letisztázni, hogy nem összekeverendő a rock ’n’ roll-al, ugyanis utóbbi a zenét jelenti, amire táncolunk, előbbi pedig magát a társastáncot.

Mindig élvezettel néztem társaim gyors és összehangolt technikáját, mikor felperdültek az egyik leggyorsabb latin táncra, de azt még jobban élveztem, mikor magam figyeltem oda a kéz és lábmunkára.

 A szamba őshazája Afrika, az ősi néger körtáncból ered. Jellemzi, hogy lehet gyorsabb és lassabb zenére is „bounce”-olni rá. A „bounce” mozgás a boka és a térd segítségével jön létre, ez adja meg a szamba hullámzó, könnyed és egyben rugalmas látványát. Számomra ez a tánc megadta a gondtalanság és derűség érzetét.

 A tánc kultúra radikális változáson esett át a XX. századra, amikor is forradalmian új stílus lépett életbe, a modern tánc.

Eddigi tapasztalataim alapján azt a konklúziót szűrtem le, miszerint ez a stílus nagyban eltér az eddig ismert táncoktól. A testünk részei elkülönülten, egymástól függetlenül mozognak. Ez egy újfajta nehéz művészet. A Step up c. film sorozatokból betekintést nyerhetünk ebbe a mozgáskultúrába.

Ennek kapcsán emelem ki a „flashmob-ot”.

Maga a szó villámcsődületet jelent, az emberek előre leszervezett csoportos összegyűlését, de ebben a műfajban arról van szó, hogy egy adott tánccsapat egy általuk kiválasztott zenére megtanul pár könnyebb táncmozdulatból álló lépéssort, amit a nyilvánosság előtt, központi helyen előadnak, meglepve ezzel az éppen arra járó civil embereket, akiknek szereznek pár boldog percet a színvonalasan összekovácsolt tánckoreográfiával. Ezt az eseményt általában videóra veszik, amit aztán felraknak a világhálóra, hogy mások is megismerjék, akár megtanulják.

Jelenleg Demény Zsanett tánccsapata, azaz a Revolution next tánccsapatunkkal is egy szokatlan „flashmobra” készülünk, amivel aztán kizökkentjük Székesfehérvár lakosait a szürke hétköznapokból Pharrel Williams: Happy c. számára.  

Ha eddig nem kaptál kedvet egy kis egészséges életmódhoz, értem ezt többek között a tánchoz, akkor érdemes kipróbálni. Hiszen, ki ne szeretné a zenét? A táncot? A mozgást, ami éltet?

Megkérdeztem pár táncos társam, akikkel együtt képviseljük és tiszteljük a szépségét ennek a sportágnak, hogy mondják el, számukra mit jelent a tánc?

Ők így vélekedtek róla:

Imi: „A tánc számomra az, amivel kitudom magamat fejezni, örömömet és bánatomat és egyben egy csodálatos dolog, ami teletölt energiával.”

 Ali: „Hmmm...dance is everything...dance is the world ...dance is when u listen a music and just do something dance… dance is YOU:3”

 Csoki: „Egy siker élmény és boldogság az, hogy táncolhatok. Már nagyon régóta szerettem volna táncolni és végre szerintem a világ legjobb csapatába kerültem. Imádom, akármikor látok egy filmet már eszembe jut, hűha, én is táncolok de-jó.”

 Reni: „Amikor elkezdek táncolni, megszűnik körülöttem a világ. Nincsenek problémák, nem létezik semmi csak a zene a tánc és én.”

Nucu: „Egy szívből jövő tánc után a lelkem is táncol egész nap. Szüleim szerint már 3 évesen is tudtam táncolni. Szerintem csak már akkor ráéreztem mi az, amit igazán szeretni fogok egy életen át. A táncmozdulataink olyan, mint a szem, a lélek tükre.”

 Zsani: „Táncolni bárki tud! Talán ez a legfontosabb dolog amit kiemelnék. Nagyon sok tanár csak oktat, lead egy anyagot és nincs türelme ahhoz, hogy az emberekből kihozza a maximumot. Pedig a mondásom igaz: Táncolni bárki tud! Mindenkiben hiszek, és a célom hogy minden egyes ember, aki szeret táncolni az megtalálja a saját stílusát, kreativitását és szárnyaljon. Erről szól a Revolution, egy csapat, ami valami mást fog adni mint az átlag. Számomra a tánc egy eszköz arra, hogy egy üzenetet átadjak másoknak és természetesen, ahogy a többiek mondták érzelem kifejezés. Úgy gondolom, ha egy táncnak nincs üzenete, az csak gimnasztika, és gyakorlatok sora.”

Mindenezek felett Zsani táncoktatónk mindig arra bíztat, hogy idővel a táncot ne ésszel, mindinkább érzéssel tegyük. Megosztott velünk egy olyan tudást, ami arra inspirál bennünket, hogy tegyük a dolgainkat szívből és bár közhelyesen hangzik, sose adjuk fel, ugyanis, ahogyan a következő jóleső és egyben lelkesítő mondatot ő is tanulta profi tánctanárától:

''Minden olyan dolog, amit megálmodsz a fejedben, azt meg tudod csinálni! Azért képzeled el, mert ott van benned, nem képzelsz el olyat, amit ne tudnál! Csak még nem tudod, hogyan kell...Ha ilyet érzel, feküdj le a földre, és táncolj fejben, egy nap rájössz, hogyan kell!''

„Életed egy angolkeringő, melyet eltáncolsz a sírig, életed csak attól függ, kivel táncolod végig” sorokat olvasva annak idején továbbfogalmaztam a rövid, ámde annál sokkal többet rejlő idézetet a következőképpen:

Ezért aztán táncolj, lángolj, pörögjön a szoknyád, pároddal együtt, kit Te választottál.

Latin? Standard? Oly mind egy! Indul a zene, táncra fel!

Tánc közben azzá válhatsz, akivé szeretnél, szállhatsz, repülhetsz, akár a csillagok felé.

Ha párod mélyen a szemedbe néz, érzed a lángot, hihetetlen tény.

Éjjel nappal táncol e pár, szenvedélyük a társastánc.

E sorokat írva esik a hó, fellegekben táncol a Holle anyó.

Fejemben a megszokott élet, szívemben egy dallam, mely táncra késztet.

Ivanits Annamária, Nucu

Kedves Olvasóim!

Számtalanszor felmerül a kérdés, mi a különbség a címben feltűntetett két szó, azaz az anime és a manga között. Első körben ezt szeretném megválaszolni.

A manga jelenti a japán képregényt, tehát ezt szokás olvasni, ellenben az animével, amit nézünk, azaz a japán rajzfilm.

Többször hallottam már, hogy a japánok elvileg nem szívelik, egyenesen sértésnek veszik a „rajzfilm” kifejezést, elmondásuk szerint nem rajzfilmekről van szó, hanem animációs filmekről. Mindenesetre jelenlegi fogalmazásomban néhol a rajzfilm szóval fogok élni.

Biztosan hallottatok már az animéről, de tudjátok pontosan, hogy mi az?

Annak ellenére, hogy manapság már viszonylag ismert az anime Magyarországon, még mindig sok tévhit van velük kapcsolatban a felnőttekben és gyerekekben egyaránt. Sokan abban a tudatban élnek, hogy ezek a rajzfilmek mind erőszakosak és pornográfok. Hogy ez mennyire igaz, erről szeretnék most írni nektek.

 Mind a manga, mind az anime a II. világháború után indult fejlődésnek. A háborúban Japán szörnyű szenvedéseken ment keresztül, területére atombombákat is ledobtak. A japán nép szenvedése a háború után gyakori témája volt a mangának. Ez segített feldolgozni akkoriban a traumát. A mangával egy időben kezdett fejlődni az anime. Az első animét 1965-ben kezdték sugározni Japánban. Már akkor is és az azóta eltelt időben az anime rendkívüli népszerűségnek örvend szülőhazájában és a 90-es évek óta egyre inkább az egész világon.

 Mint már említettem, a legtöbb ember ma is azt gondolja, hogy az anime pornográf és erőszakos és ez részben így is van. Miért is? A választ a nyugati rajzfilm és az anime közötti különbségben kell keresnünk. Biztos nektek is feltűnt már, hogy a nyugati rajzfilmekben nem az élet igazságait kell keresnünk, hanem a szórakozást. Ez a tulajdonság az animében is megtalálható, de az sokkal több, mint kikapcsolódás. Az animék többsége a való élet egy fontos problémáját dolgozza fel a rajzfilm eszközeivel. Sőt! Olykor egyes animék rendkívül mély filozófiai mondanivalót is rejtenek.

 Az élet egy elgondolkodtató része jelenik meg a Naruto c. animében, ahol a felnőtté válás a lényeg. A történet főszereplői Naruto, az izgága, ám hatalmas önbizalommal rendelkező fiú és társai, így például Sasuke, a magának való, szinte érzelemmentes, fagyos tekintetű ninja, Sakura, a nagy ésszel rendelkező lány, aki szerelmes Sasuke-ba. Ők hárman és még sokan mások elkezdik a ninja képességek elsajátítását. A sorozat előrehaladtával szemtanúi lehetünk a szereplők testi és lelki fejlődésének.

Más animék nagyon gazdag kulturális és történelmi háttérrel rendelkeznek.

Ilyen például az egyik személyes kedvencem az Inuyasha. Napjainkban élő diáklány a szellemekkel teli középkori Japánba csöppen, ahol megtalálja Inuyashát, a kutyadémont. Közös céljuk, hogy a darabjaira hullott nagyhatalmú ékkő szilánkokat visszaszerezzék és az ne jusson rossz kezekbe.

Útjukat keresztezi sok veszélyes akadály, miközben barátok is csatlakoznak hozzájuk.

A történet előrehaladtával számos, a japán történelemhez kapcsolódó eseményt figyelhetünk meg. Ebben az animében hemzsegnek a kulturális és vallási utalások, de a Japán hétköznapokról is sokat megtudhatunk.

Egy kép az Inuyasha c. animéről:

Az utóbbi időben egyik legismertebbé és egyik legkedveltebbé vált anime a Death Note.

Műfaja felettébb érdekes, természetfeletti misztikus thriller.

A történet nagy kérdése, hogy Yagami Light, kinek kezébe került Ryuk halálisten füzete, ahova, ha beleírja egy ember nevét, kinek ismeri az arcát az meghal, képes-e olyan világot teremteni, ahol nem létezik gonoszság, csak a megérdemelt igazság? Egy idő után ugyan Yagami teljesen elveszti az emberségét, ártatlanokat is lemészárol a cél érdekében, mégis felmerül a kérdés, vajon igazat adunk-e neki? Az ő célja azok a szabadlábon járó bűnözők megölése a füzet segítségével, akiknek börtönben kéne lenniük, mégsem ítélték el őket.

Idővel a sorozatos halálesetek feltűnnek egy bizonyos L nevű nyomozónak, aki ellenzi az e fajta elítélését a gonosztevőknek. Megkezdődik a két fél tusája életre-halálra, miközben hatalmas és izgalmas fordulatok követik egymást.

A manga alapján elkészült az anime, majd az élőszereplős film változat is.

Felkeltette az érdeklődésed? Nem is csodálom!

  Kép a Death Note animéről:

A legtöbb anime, és annak ismertetője megtalálható az egyik legnépszerűbb oldalon, a www.animeaddicts.hu-n.

Az eddigiekből is látható, hogy az anime téves megítélése abból is adódik, hogy nem veszik figyelembe mennyire különbözik a nyugati rajzfilmektől.

Számtalan műfaj és stílus létezik az animén belül, és csak úgy, mint az élőszereplős filmek más és más korcsoportnak szólnak. Ezért a szülő felelőssége az, hogy a gyereke neki való animét nézzen. Ez némi odafigyelést igényel, de megéri, hiszen az anime nem csak szórakoztató, nem csupán történelmi, kulturális és filozófiai élményt nyújt, hanem a képi világa is szemet gyönyörködtető.

Engem leginkább egyedi rajztechnikája fog meg. A megszokott rajzfilmekhez képest sokkal részletgazdagabb. Az alkotók odafigyelnek minden részlet kidolgozására. Az anime karakter legjellegzetesebb tulajdonsága a különleges szemvilág, amely a legkülönfélébb érzelmek megjelenítésére alkalmas. Általában a nagy szem jellemző, főleg a pozitív karaktereknél, ellenben a negatívnál, ahol a kicsi, összehúzott szemmel szimbolizálják a gonosztevőt.

 Manapság nálunk is egyre népszerűbb a japán rajzfilm, a legnagyobb rajongók kisebb-nagyobb közösségeket alkotnak, évente többször nagyobb rendezvényeken is összejönnek, ahol beöltözhetnek kedvenc karakterüknek is. Ilyen például az Anime/Mondo con.

Aki egy kicsit is anime és manga fan, úgy vélem ez az országszerte ismert nagyvonalú rendezvényen, ami már pár éve a Hungexpóban, Budapesten van megrendezve részt vesz. Idén is, április 26, 27-én érdemes lesz ellátogatni, mert a nap folyamán úgy érzed, elszakadsz a külvilágtól, a kedvenc mesevilágodban találod és érzed magad számos közös érdeklődésű fiatallal, új kapcsolatokat alakíthatsz ki, mert aki animés – tapasztalatból írva- közvetlenebb is. Mindemellett érdekes - karaoke, AMV vetítés, cosplay, just dance, rajz és egyéb verseny - és értékes – Japán kultúráról, vagy egyéb Japánnal kapcsolatos előadás, filmvetítés, tánc - programokkal várja a rendezvény minden oda látogatót, nem is beszélve a számos finom japán ételről, például a sushi és a mochi, vagy épp a rámen.

Az AMV az anime Music video-t takarja. A Mondo conokat rendszerint az egyik csarnokban anime videóklipp indítja. Népszerű együttes zenéjére egy bizonyos animéből összevágott filmkockákról beszélünk. 

Ezen a helyen szemrevaló, hogy mindenféle korosztály megmutatkozik, és nem szégyell magára húzni egy maga által készített színvonalas cosplay-t, legyen ő akár egy 40 éves ember.

Cosplay… „Costume play” szót takarja. Aki nem igazán lát bele ebbe a műfajba, annak leírom, hogy ez egy jelmez, kiegészítőkkel, a fanok az általuk legkedveltebb karaktert elevenítik meg, azaz leegyszerűsítve itt arról van szó, hogy beöltözöl a kedvenc karakterednek, mint egy farsangi buliban, csak itt többről van szó. Az igazi rajongók saját maguk készítik el az aprólékosan megmunkált cosplay-t, nem meglepő, ha egy-egy anime karakter jelmezén akár hónapokig bíbelődnek.

Észrevételeim alapján azt mondhatom, hogy az emberek hasonszőrű karaktert testesítenek meg egy-egy cosplay-ük viselésekor, mint amilyenek saját maguk. Ez természetesen nem meglepő, hiszen miért is bújnánk olyan bőrébe, akit nem kedvelünk? Személy szerint én is készítettem már „CP”- ket, elkészítéséhez elég volt 1-2 hét. Ekkor éltem a nagy szegecses rocker korszakom és kinek is másnak öltözhettem volna be, mint az énekes rocker Oosaki Nanának, a Nana c. animéből. Természetesen nem egy „jelmezbálról” van itt szó, a beöltözés nem kötelező.

A Mondo con-ok keretében a Cosplay verseny elmaradhatatlan.

A minap találtam egy idézetet, amit aztán tovább költöttem, így a végeredmény a következő lett:

 "..Van, amit kinőttünk, van, ami lefeslett rólunk. De
van, ami kinőhetetlen. És van, ami elszakíthatatlan... a barátságunk..." És az ANIME CON! 

Mint már feljebb említettem, kisebb-nagyobb közösségek egyesülnek, így a mi székesfehérvári társaságunk is, a Fehérvári Anime Team, ahol közel 80-an vagyunk és hétről hétre ez a szám csak nő. A közösségünk célja az, hogy egyre több embert csatoljunk a már szép számban levő körünkhöz. Egy-egy ilyen alkalommal, mikor találkozik a csapat, rendszerint csapatjátékot játszunk, beszélgetéseink középpontjába természetesen az animét és mangát, japán kulturális dolgokat helyezzük, miközben építjük egymást friss információval, valamint a leendő tavaszi Mondo conra közösen elutazunk, hogy Cosplayünkben mutatkozzunk társaink előtt, akik nem néznek ki minket az exhibicionista külső miatt, hiszen ott ez a szokványos. Ha csak egy jó kedélyű társaságra vágyik az ember, akkor is érdemes ellátogatni a Fehérvári Anime Team-be, ugyanis minden új tagot örömmel üdvözlünk, aki a brigádunk befogadóképessége révén hamar otthon érzi magát.

Ebből látható, hogy az animének közösség összehozó ereje is van.

Ha eddig nem igazán ismerted az animét, remélem most meghoztam a kedved ahhoz, hogy ellenőrizd igazak-e amiket eddig állítottam.

Ki tudja, lehet, Te leszel a következő Anime Fan! ;)

Ivanits A.

Az idei év egyik legnézettebb, az emberekből különböző érzelmeket kiváltó darabja a Móricz Zsigmond könyve alapján megrendezett Pillangó c. mű került színpadra.

Móricz Zsigmond regénye alapján Gyökössy Zsolt írta, melynek a premierjét 2014. január 11-én láthatta a közönség. Főszereplő Darabos Józsi és Hitves Zsuzsi, akiket Kádas József és Törőcsik Franciska alakít.

Minden hangsúlyt a szereplőkre fektetnek, ugyanis minimális díszlet tárul elénk, alig van egy-két kellék. Székek helyett fazekakra ülnek az előadók. Az ágy helyett egy érdes papírállagú fóliába fekszik le a szerelmespár. A színes jelmezek ellensúlyozzák ezt az állapotot és a szokatlanul nyomatékos fizikai tornamutatványok, nagy kontrasztok egyes szereplők között.

Külön fókuszt fektettek a szegénység és a kétkezű munkások hangsúlyozására, amit úgy tüntettek fel, hogy mezítláb játszották a szerepeket.

 Úgy gondolom, hogy a tisztelt nézőközönség legyen bármilyen véleménnyel is egy darabról, pozitív, esetleg negatív kritikával, ha már meg tudja fogalmazni mit váltott ki belőle egy mű, akkor az hatással van rájuk, azaz a színpadi alkotás sikeres. Sikeres, mert hatással van a nézőkre, és ez a lényeg.

 Sokan azért mennek el színházba, hogy megnézzenek egy látvány dús darabot, tele színes és extravagáns jelmezekkel, exhibicionista emberekkel, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból egy-egy színházi dallammal, musical- lel, ám sok alkotás szépségét nem a látvány, hanem a mondanivaló és egyszerűség adja, amit viszont meg kell tanulni észrevenni és értékelni.

 Több ember véleményét meghallgattam a napokban a Pillangó színpadi feldolgozásáról, de nem akadt olyan nagyérdemű, akinek ne lett volna véleménye róla. Voltak, akik kifejtették, hogy nem azt kapták, amire számítottak, ugyanis nem volt „színes”, táncos, énekes darab, emellett számtalan gesztust túlzónak véltek. A másik réteg megtalálta a láthatót a láthatatlanban, észrevette a legapróbb szépségeket, még ha díszletszegény is volt az alkotás, felfedezte benne a rejtett, fontos mondanivalókat és tartalmát.

Hogy magamat melyik csoportba sorolnám? Mind a kettőbe. Értem ezt arra, hogy a színdarab első felében másra számítottam, mint amit vártam és elképzeltem, hogy lehet megoldani a mű rendezését, de idővel átértékeltem és teljesen magával ragadt a fenomenális színházi produkció a tehetséges színészekkel és színész egyetemi hallgatókkal.

 Már a remekmű legelején világossá válik, hogy a szereplők a maximumot igyekeznek kihozni magukból, igyekeznek minden egyes mozzanataikkal megnyerni az emberek tetszését, belopva ezzel magukat a szívekbe. A koreográfus, Horváth Csaba mesteri munkát végzett, a verbális jeleket átveszik a nonverbális jelek, erős gesztikulációk, a színészek egész testükkel fejezik ki magukat, mikor épp nem beszélnek.

Erős indítással indul a darab, a határozott testbeszéd után a mellékszereplők a háttérbe vonulnak, majd játékosan a középpontba szaladnak főhőseink, akik egy pillangót kergetnek. Számomra a megjelent pillangó, mint egy metaforát, a vergődő szerelmet testesíti meg, melyet, ha elkapnak, nem szabad elereszteni soha.

A magas színvonalú darab két felvonásos, a szünetben megérdemlik a színművészek a pihenést. Megerőltető és átlagon felüli koncentrációt vesznek igénybe az előadók, mikor a fizikai igénybevételüket is megcsillogtatják az egyes mutatványok során.

A mű egy szerelmi idillt mutat be, ám a mű felénél volt egy Rómeó és Júlia dráma érzetem, mivel mind Shakespeare, mind a Móricz műben a szülők ellene vannak gyermekeik házasságának, de ezúttal a szegénység miatt. A Hitves és a Darabos család is szűkölködő, éppen ezért jómódú társat keres gyermekének, nem törődve azzal, hogy lelki gyötrelmeket okoznak ezzel Józsinak és főleg Zsuzsinak, aki miután beleegyezik egy egyességbe, és este nyugovóra tér, a következő mondattal hajtja álomra fejét: „Én vagyok az ár. Én vagyok az ára.” Ebben a pillanatban szerelme oson be mellé az ágyba. Ekkor hangzik el a kedvenc monológom Zsuzsi szájából: „Úgy vergődöm melletted, mint egy pillangó. Fogj meg és ne erissz el soha!” Itt van vége az első felvonásnak.

Második felvonás tartalmazza Józsi esküvőjét a Maróti Marival, akit Blaskó Borbála alakít. A násztánc nem a megszokott jókedvet hozza ki a nézőből. Belőlem egyfajta feszültséget váltott ki, inkább emlékeztetett utolsó táncra. „Nézze a vőlegényt milyen szomorú. Annál vígabb a menyasszony!” – kiáltja az egyik színész. Mindez idő alatt a zene egyre ingerültebb lesz, Zsuzsi maszkot húz magára, és „maskarába” öltözik, hogy beleolvadjon környezetébe, így tud csak Józsi közelébe kerülni. A zene elhalkultával csak zaklatott lihegés marad, amit Zsuzsi szakít félbe azzal, hogy felfedi magát, s Józsinál ekkor már nem kérdés mitévő legyen. Felkapja a lányt és a következő jelenetben már reflektorfényben és szeretetben fogják egymás kezét csak ők ketten.

- „De ha szegény szegényt szeret?”

- „Azok emeletes marhák, fiam!”

Szegénységben ugyan, de igaz szerelemben és valós szeretetben, együtt. Ez a lényeg, így látom én.

 Ivanits Annamária