Nucu's articles

2017\04\05

Tartozni valahova

 

Cikkemet Demény Géza előadása ihlette

 

Mi az oka annak, hogy nehezen, illetve nem szívesen mennek az emberek gyülekezetbe?

A székesfehérvári Keresztény Közösség Egyesület (KKE) vezetője és pásztora ezzel a kérdéssel nyitotta meg az alkalmat. Alapjáraton van két ok – folytatta, majd hozzátette, ezek az indokok nem mások, mint, hogy a gyülekezetek azok a helyek, amelyeket sokan unalmasnak és halott szférának vélnek. Hogy mi a harmadik indok?

A gyülekezet olyan hely, ahol egészen más emberek vannak és teljesen más életet élnek, mint ők, akik így gondolkodnak róla, és akik kívülről szemlélik.

Sokan úgy ítélik meg, miszerint először a saját életüket kell rendbe rakni és utána már tartozhatnak valahova, mint például egy gyülekezetbe. Itt közbelép az az elmélet, mikor anno az egyházak azt érzékeltették az emberekkel, hogy csak akkor lehetnek a közösség tagjai, ha előtte megváltoznak (az egyház felfogása szerinti) jó irányba.

Pont, hogy Jézus volt az a személy, aki kijelentést adott arról, hogy ahhoz, hogy képesek legyenek az emberek hinni, ahhoz először is tartozniuk kell valahová. Tapasztalatokat kell szerezniük.

Akik viszont már huzamosabb idő óta gyülekezet tagjai, nem várhatják el az „újaktól”, hogy ugyanolyan szinten legyenek hitben, mint ők. Géza itt máris „Hitetlen” Tamás tanítvány történetével élt, amikor nem fogadta el, hogy Jézus meghalt és feltámadt, egészen addig, amíg maga Jézus meg nem jelent neki megmutatva sebeit. („Hiszem, ha látom” séma.) Isten nem állít fel szinteket, amit ha megugrunk, akkor, és csak is akkor lehetünk tagjai egy gyülekezetnek.

Április 1-jén a KKE által szervezett Párnacsata rendezvényre, ahova közel százan látogattak el Székesfehérváron, szép számmal érkeztek olyanok is, akik nem a KKE tagjai, barátai. Még egy közel tízfős fekete ruhás, szegecses rocker társaságot sem riasztott el a Jézust hirdető keresztény mozgalom. Sőt, mi több, szívvel-lélekkel beleadtak apait-anyait egymás „püfölésébe.” Megjegyzem, itt közbeszól a sztereotípia, mint fogalom, amikor az ember nem szentel a másikra elég időt, hogy megismerje, helyette ráhúz egy „dobozt” és akképp könyveli el. A rockerekről tudjuk, hogy általában a könnyűzenei műfajnak az extrémebb változatát szeretik, így a rockot, metált. Emiatt azoknak az embereknek, akik nem tartoznak ebbe a szubkultúrába durvának és félelmetesnek tűnhetnek. Pedig sok rocker egy állarcot visel, ami „keménnyé” teszi őket, és ami megóvja őket a csalódásoktól. Éppen ezért nehezen közeledhetnek mások felé, mert félnek a kirekesztettségtől. Géza „lerombolta a falakat” és nyitott a rockerek felé, nagy csodálkozásukra, amiből egy jóízű beszélgetés kerekedett.

Sokan érzik azt, hogy Isten elhagyta őket, mert elrontottak valamit az életben. Ismét a Bibliára hivatkozva Péter is érezte így magát, amikor háromszor elárulta Jézust. Úgy gondolta, elbukott, elrontott mindent. Ennek ellenére Isten nem hagyta őt magára, sőt Rá építette egyházát. „Te Péter vagy és én erre a sziklára építem egyházamat.” Egy szólván mindannyian el vagyunk fogadva úgy, ahogy vagyunk, értékesnek.

Egy másik hiba, hogy nagyon sok ember elvárja azt, hogy Isten segítsen rajtuk, megadjon nekik mindent, és ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnék, számon kérik Istentől a hiányosságokat. Mégis mire föl? Vajon mi mindent oda adtunk érte teljes szívből és hitből? Először ezen érdemes elgondolkodni.

„Nem egy biztonságos gyülekezetet építünk!” – zárta le tanítását Géza, majd hozzátette: A KKE-nek az a célja, hogy kinyúljon mindenki felé, kapcsolatot épít ki olyanokkal, akiknek szüksége van egy otthonra, kórházra és hadseregre. A pásztor örül mindenkinek, aki a gyülekezet tagja, kiemelve azokat, akik úgy térnek be, hogy gyógyulásra van szükségük, vagy nem hívő, keresztény családból jönnek.

Ivanits A.

2017\02\19

Hátborzongató Hans Zimmer est a Vörösmarty Színházban Székesfehérváron

 

Lúdbőrzés, heves szívverés, látvány, óriási élmény az ausztrál Lisa Gerrarddal, akinek különleges hangja a Gladiátor című filmben hallható és ezt a világot elhozta nekünk személyesen is. Ez jellemezte az estet, amikor a budapesti hatvan fős Monarchia szimfonikus zenekar adott egyedülálló élményt Werner Gábor karmester vezényelésével.

 

2017. február 19-én, vasárnap kétszer is megtekinthető volt a felejthetetlen program, ám a délután 15 órás és az esti 19 órás előadásra is hamar elkapkodták a jegyeket. Nem csoda, hiszen olyan híres Hans Zimmer klasszikusokat játszott a Monarchia zenekar a nagyérdeműnek, mint az Arthur Király, Sherlock Holmes, Da Vinci-kód, Batman, Esőember, Transformers, Rush, de még sorolhatnám tovább. Mindenesetre meg kell hagyni, nagyon erős és szimpatikus kezdés volt a szimfonikusok részéről a Karib-tenger kalózai filmzene.

Körbe nézve a nézőközönségen, - akik között mindenféle korosztály volt – azonnal felismerték a muzsikát. Volt, aki mosolygott, volt, aki teljesen beleélte magát és csukott szemmel hallgatta remekművet, de akadt, aki feszült figyelemmel fürkészte a zenekar tagjait, ahogyan a húrokat nyúzzák. Profizmus. Ezt csodálhattuk meg. Öröm volt látni, hogy ez a műsor a fiatalokat is kimozdította a színházba. Nem hiába, tud valamit ez a Hans Zimmer. Viccet félre téve, Zimmer korunk egyik legismertebb zeneszerzője és joggal szeretnének vele közös munkát a producerek. Ha már a jognál tartunk… Mivel jogvédelmi szempontból nem készíthettünk fényképet az előadásról, így csak a kezdés előtti pillanatokat rögzítettem, ami itt látható:

 

Az első felvonás egy órás volt, amit húsz perc szünet követett. Itt elcsíphető volt pár beszélgetés, amiből az jött le, tetszik az embereknek. Egy hölgy a következőt mondta: Le a kalappal a zenekar előtt. Kiérezhető a zenéjükből a feszültség. Zakatolt a szívem. Ezt alátámasztotta a mellettem ülő nő gesztusa is, aki végig simított libabőrös karján. A Golden Globe jelölt Lisa Gerrard a fél világot átutazta, csak, hogy az eredeti hangon halljuk felcsendülni az öt Oscar-díjas Gladiátor film zenéjét. Megjelent Ő, mint egy díva, hosszú, vörös ruhában, mi pedig személyesen is átélhettük a film legkatartikusabb jelenetét. Lisa torkát is lehetett látni belerezegni egy-egy áthajlásnál. Még mielőtt azt hinné a kedves Olvasó, hogy egyetlen énekszámot hallhattunk tőle, leírom hamar, hogy a Mission Impossible alá is énekelt misztikus hangjával.

Csalafinta mosolyával zárult a műsor, amit a nagyérdemű hálás tapsvihara kísért. Természetesen nem maradhatott el a ráadás sem, amiből a közönség máris dupla adaggal kapott. Így köszönt el a páratlan szimfonikus zenekar a világszerte kedvelt Karib-tenger kalózai muzsikával Fehérvártól.

 

Ivanits Annamária

2017\02\08

Fél évszázados legendák

 

Szórakoztatás fiatalos lendülettel, mindmáig szeretettel és a zene iránti tisztelettel. Ez az 1972-ben Ki mit tud? műsorában is továbbjutó Gorsium zenekar, ami 2017. február 4-én egy szombat estéből vasárnap hajnalig tartó koncertet hozott össze ismét a székesfehérvári Szent István Művelődési Központban.  

 

Közel ötven éve már, hogy együtt zenél Paizer Gordon György (ének, gitár), Mikó Péter (zongora), Tunkli Mihály (Hammond orgona), Szőke Jenő (dob, ének), Juhász Gyula és Rácz Gyula (szóló gitár), Lendvai József (basszusgitár) a fiatal Tunkli Mónika és Turóczi Tünde vokalistával, illetve a szaxofonos Erős Péterrel kiegészülve. Már ennél a felosztásnál is jó látni, hogy a generációk közötti különbségek nem jelentenek problémát és a közös munkájuknak gyümölcse van.

Őszintén megvallva ez volt az első Gorsium koncertem D. Nagy Lajossal kiegészítve és nem számítottam arra, hogy akkora tömeg gyűl össze, hogy egy tűt sem lehet leejteni. Bár a hangtechnika olykor-olykor „visszanyalt” a Beatles és Rolling Stones számok mellett számos ismert nóta felcsendült, ami a középkorú és idősebb korosztálynak visszaidézte a fiatalságát. Annak ellenére, hogy az első pár percben kívülállóként tekintettem a közönségre, akik jóval tapasztaltabbak, nagyon hamar megolvadt a jég, ugyanis olyan fiatalos légkör teremtődött, mindenki együtt tapsolt, énekelte a zeneszámokat a zenekarral, hogy ezt az egységet és energiát a fiatalok is megirigyelhették volna. Jó volt ránézni az idősebb generációra és együtt Rockyzni azokra a zenékre, amik ma már történelem. Most ők voltak a táncparkett ördögei és turbékoló galambpárjai. Belegondolva ők jobban bírták a pörgés-forgást, mint manapság a fiatalok nagy része, ahol sokszor az érték nem a bugizásban van, hanem az ivászatban. De ez egy másik téma, mint ahogy az is, hogy ezek után egy szavuk sem lehet a felnőtteknek, ha hajnalig kimarad a gyerek. :)

Gorsium zenekar és D. Nagy Lajos a képen

Minden egyes hétvégén szükség lenne egy ilyen igényes helyen, megfelelő kulturális közegben egy koncertes és táncos estre, ahol batyubál szerűen összegyűlnek helyiek és vidékiek, ezzel egy közösséget kovácsolva, régi és új kapcsolatokat ápolva.

Bár rá kellett hangolódnom az elején, mert velem egykorú nem igazán volt, igyekeztem más aspektusból megközelíteni az adódott lehetőséget. Részese lehettem annak, hogy a csapat ismét összeállt a közönség kedvéért és így rájöttem, varázsa van az egésznek. Ahogy fentebb is említettem már, egyfajta közösség összekovácsoló erővel bírt a hely. Az a pár fiatal, aki gondolt egyet és „megtisztelte” jelenlétével az eseményt, szintúgy jól érezte magát a „bölcsebb” korosztályban. Legalábbis az arcukról ez rítt le. Sokan nem adnak esélyt a másik generációnak, pedig egy pozitív hozzáállással sok érdekességet tapasztalhatunk belőle, no meg boldog pillanatokat.

A jól felépített est folyamán a Gorsium zenekar és D. Nagy Lajos mellett Charlie is fellépett, akarom mondani ült és úgy kívánta egészségünkre a jeget dupla whisky-vel. Előző napokban megcsúszott az úton és a koncert napján is még fájlalta lábát.

A Gorsium zenekarra visszakanyarodva nagyon közvetlenek voltak a rajongókkal, ami nem is csoda, mint ahogy az sem, hogy mind a két terem megtelt az alkalom végett és így több száz lelkes ember tapsolhatta meg nekik a körülbelül ötven éves munkájukat. Köztük én is, hogy kaptam egy újabb értéket.

Úgyhogy Művelődési Központ, több Rockys, táncos estet, kérem szépen!

 

Ivanits A.

 

 

 

2016\12\28

Te (megfelelően) kommunikálsz az ágyban?

 

 „Úgy gondolom a csapból is a szex folyik, mégis tabu ez a téma.” –kezdte meg előadását Klettner Anikó klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus, aki a humorával is fűszerezett este folyamán számtalan témát érintett. Lelki állapotunk a szexre; mely kapcsolatok a hosszú életűek; miként kommunikáljunk szex közben; milyen a jó pár; a kielégítő szeretkezés; szex technikák; miben más a férfi, mint a nő; a két nem szexuális vezércsatornája; tévhitek és félelmek. Csak, hogy egy pár dolgot említsek elöljáróban.

Klettner Anikó klinikai szakpszichológus és szexuálpszichológus előadása a budapesti Be smart Klubban

Cikkemből néhol az érezhető, hogy sok téma érintve van, viszont lehetne még jobban fejtegetni. Erre Klettner Anikó is felhívta mindenki figyelmét, hogy a Szex az agyban és az ágyban előadása napokig is tarthatna, ugyanis rengeteg dolog van, amit boncolgatni lehet. Ő viszont ahelyett, hogy egy kérdéskört fejtene ki részletesen, több témakörnek megkapirgálja a felszínét annak érdekében, hogy megannyi érdekességben legyen hasznos információnk. Valamint Anikó azt is tisztázta, hogy általánosságban beszél a párokról, nem a szélsőséges esetekről.

2016. december 7-én a Be Smart Klubban ezúttal is a mindennapi életünk fontos kérdéseit boncolgattuk, pontosabban Klettner Anikó szexuálpszichológus kereste arra a választ, hogyan elégítsük ki partnerünk igényeit úgy, hogy közben megéljük a mi vágyainkat is. A közel két órás interaktív előadást, - ahol akadtak bőven bátor kérdezők is - Anikó egy Frank Zappa idézettel kezdte: „Az elme olyan, mint egy ejtőernyő. Nem működik, ha nem nyitod ki.” Lefordítva: akkor működnek a dolgaink, ha nyitottak vagyunk rá.

Ahogy mondani szokás, azonnal belevágtunk a közepébe és Anikó azt taglalta, vajon mitől nem működhet a jó szex, majd kivetített egy ábrát, ami maga volt az ördögi kör:

A stressz kihatása a jó szexre

  1. Pszichés feszültség növekedése -> 2. Egyszeri vagy tartós stressz állapot -> 3. Szexuális reakciók csökkennek -> 4. Kudarc

Következésképp lelki állapotunk hatással van a szexre, ha nyugodtak vagyunk az ágyban is el tudunk lazulni. Az más dolog, ha valakinek szervi baja van. – tette hozzá a szexuálpszichológus, majd feltett két kérdést, hogy tudjuk-e mit jelent a vaginizmus és az ejakuláció tarda. Előbbi a hüvely görcsösségére utal, ami nehezen engedi be magába a péniszt vagy egyéb, akár nőgyógyászati vizsgálóeszközt. Utóbbi fogalom a férfiaknál a nehezített kielégülést, illetve az elmaradó magömlést jelenti. Ez lehet rögzült pornófüggőségtől, amikor rászokott valaki az egyszemélyes szexre.

Vannak viszont automatikus stresszhelyzetek, amikor mindenki megijed és ugyanaz a reakciója. Egy szélsőséges példával élt Klettner Anikó. Ha a közelben robbanás történik, mindenki hasonlóképp éli meg. Megretten és menekül. De! A stresszhelyzet alapjáraton mindenkinek mást jelent. Mindenki máshogy éli meg és dolgozza fel. Előfordul, hogy ez hosszú ideig fennáll, ilyenkor az immunrendszer legyengül. Jelen esetben van az az állapot, amikor képtelenek vagyunk ellazulni. Ugyanez vonatkozik az állatokra is, - folytatja Anikó – hiszen ki látott már merev pénisszel antilopot menekülni a ragadozó elől? Ilyenkor a létfenntartó és nem fajfenntartó ösztön aktivizálódik.

A feszültséget sokszor kudarcként éljük meg, nem kerekedünk rajta felül, ezzel gyengítjük magunkat. A belső reprezentációja minden embernek más, és ahogy már feljebb is írtam, mindenki máshogy éli át a dolgokat. Itt szintén felhozott egy példát Anikó. Ha várakoznak a buszra, ami késik, van, aki bosszankodva, van, aki türelmesen várja ki, míg megérkezik.

A külső hatásokon nem, de a belső szűrőn állíthatunk. „Más az, ami van és más az, ahogy mi gondolkodunk róla.” – a szexuálpszichológusnő szavaival élve.

 

A hosszú kapcsolat titka

24 órás vizsgálatot végeztek párokkal. Azt igyekeztek megállapítani a vérnyomásmérésből, rezgésekből, metakommunikációból, és a többi vizsgálatokból, hogy melyek azok a párosok, akik még 6 év után is együtt maradnak. Azt analizálták, hogyan reagálnak a felek egymásra. Arra fókuszáltak, hogy a partner oda fordul-e a másikhoz vagy elfordul tőle és figyelmen kívül hagyja azt, amit párja mond. Volt, aki nem törődően ignorálta a másik témáját, vagy destruktív válaszokat adott megalázó stílusban. Itt megfigyelték, hogy a stressz faktor emelkedett, és gyengült a védekező rendszerük is.

 

Rossz szokásunk kitakarítása, „én közlés”

Klettner Anikó felhívta a figyelmet arra, hogy ha ne adj Isten a szülőktől láttunk rossz példát, akkor ne az ő mintájukat kövessük, hanem építsük ki a saját magunk részéről a pozitív hozzáállást, még ha fáradtak is vagyunk. Forduljunk oda a partnerünk felé és „én közöljünk” a „minősítő kritika” alkalmazása helyett. Én így és így érzem magam… Nekem ez és ez jól/ rosszul esett. Felejtsük el a „Te ilyen és olyan rossz vagy, ilyen és olyan rossz ez veled kapcsolatban…” kritizáló mondatokat.

Az nem jó kommunikáció, amikor azt várjuk, hogy a másik fejezze már be a beszédét, vagy rosszabb esetben végig sem hallgatjuk, hanem belevágunk a szavába, csak, hogy végre elmondhassuk, amit szeretnénk. Egy idő után az ember eltávolodik, miután az egyik megállás nélkül beszél, és nem hagyja szóhoz jutni a másikat.

Szükséges a motiváció a jó kommunikációhoz, amiből a jó szex eredeztethető. – mondta Anikó, majd kivetítette a következőt, amire érdemes ügyelnünk:

Agresszió

Együttműködés

máshol vigasztalódik

odafigyelés

frusztráltság

törődés

önértékelési problémák

empátia

 

tolerancia

 

kommunikáció

 

„Szex technika olyan, mint a tánc. Eleinte megtanuljuk a lépéseket, aztán élvezzük a táncot.”

Fontos, hogy egyensúlyban legyen mentális, emocionális és szexuális szint.

A szex technika nem csak az információ gyűjtésről szól. Mire vágyok? Mit szeretnék? és hasonló kérdéseket szükséges a partner tudtára adni az intim pillanatokban. Sokan úgy állnak ehhez, hogy ettől elillan a varázs. Sokan cikinek vélik, ha meg akarnának szólalni és beszélgetni szex közben.

 

Nő és férfi közötti különbségek

Mi a legnagyobb különbség a női és a férfi szexualitás között? Vegyük először a férfiakat. Részükről úgy néz ki a szex, hogy legyen: gyors és jó orgazmus magömléssel. Ők ezért szeretik a szexet, és ha nem élveznék, már kihalt volna az emberi faj. Ergo a férfiak eredmény centrikusak.

Sok pasi úgy gondolja, hogy a partnernők is úgy működnek, mint ők, éppen ezért – folytatja Anikó – „túl sok paciensem van, a nők sírva jönnek hozzám, mert nem tudnak elélvezni.” Párjuk sietteti, vagy, mert mindketten ráfeszülnek a témára, hogy mindenképp el kell jutni az orgazmusig, ami egyfajta terhet helyez a nőkre. Mi a korai magömlés? Teszi fel a kérdést a pszichológus. Szakszóval élve intravaginális ejakulációs látenciaidő, laikusan megfogalmazva a szándéknál hamarabb bekövetkezett magömlés a férfiaknál.

Sokszor azt adjuk a másiknak a szexben, amit mi szeretnénk kapni és emiatt alakul ki a konfliktus és félreértés. Például a nők gyengédebbek, ők jobb szeretik a sok cirógatást, míg a legtöbb férfi nem azt várja, hogy cirógassák odalent, hanem, hogy megragadják. Anikó kitért arra, hogy most általánosságban beszél a férfiről és nőről, mert természetesen mindenhol vannak fordított esetek.

Gondoltad volna, hogy a csiklóban hatezer idegvégződés van, míg a férfi makkjában négyezer? A két szerv nagyban hasonlít egymásra. A nők nagyon tudják hosszan élvezni a szexet, amitől nem, hogy elfáradnának, hanem sokszor felélénkülnek, és orgazmusának úgy tartják hat féle kiindulási pontja van.

„A nő olyan, mint egy virág. Nem lehet szétpiszkálni a szirmait, mert ő lassan nyílik ki a cirógatásra, tehát idő kell neki.” – mondta Anikó a szép hasonlatot, majd dióhéjban rávilágított arra, miszerint a férfiaknak a szex folyamatának élvezését kell megtanulniuk, a nőknek pedig az orgazmust.

Szex az ágyban és az agyban előadáson a Be smart Klubban

 

A jó szexhez…

Hogy mi kell mindenképp? Játékosság és kommunikáció feltétlenül. Halat is pecabottal fogunk és nem puszta kézzel, mert az kiugrik a nedves tenyerünkből. Egy szó, mint száz, először is legyünk tisztában a nők és a férfiak, így egymás igényivel és azzal, mit szeretne a másik fél. Kérdezzünk, ha valamit nem tudunk!

Az „itt és most”-ra figyeljünk és ne agyaljunk aktus közben. Ha a racionális gondolatainkat használjuk, akkor nem vagyunk teljesen a jelenben és a szexben. A jó szex nem létezik ébren és nem létezik alva, csak az asszociált állapotban, a természetes transzban. – tette hozzá Anikó.

Vannak úgynevezett vezércsatornák, ami más a férfinél és más a nőnél. Ezeket azért érdemes tudni, mert általa még inkább megismerjük a másik nemet és azt, mit szeretne, hogy tegyünk vele. Ezek a következők:

  1. vizuális (látás)
  2. akusztikus (hallás)
  3. kinesztetikus (érintés)
  4. olfaktórikus (szaglás)
  5. gusztatórikus (ízlelés)

Nyilvánvalóan az összes számít mindegyik nemnél, de a férfiak fő szempontja a vizuális vezércsatorna, míg a nőknek a kinesztetikus. A pasiknak kell a látvány, amire felizgulhat, a nőknek pedig a sok érintés. Ha a nő nem kap elég ölelést, úgy jár, mint a férfi a sötétben. J

Fontos, hogy hangot adjunk szex közben, dicsérjünk vagy mondjunk malacságokat. Egy jó partner együttműködő, toleráns, elfogadó, nyitott, pozitív, empatikus, bátorító és kommunikatív. – emeli ki Anikó az utolsó szót, hiszen ha nem kommunikálunk, akkor eltávolodunk egymástól, ha beszélgetünk, jobban össze tudunk csiszolódni. Ne csak akkor szólaljunk meg az intim helyzetben, ha valami rossz. Elsősorban azt tegyük szóvá, ami tetszik. Előbbitől megijedhet a partner és bezárhat. Ha csak a kritika megy át, akkor visszahúzódik.

A jó szexhez tehát kell:

  • asszociált érzékelés (együtt vagyunk az érzéseinkkel, megéljük az adott pillanatot)
  • együttműködés
  • érzékelt partner

 

Tévhitek, félelmek

Pár tévhit:

„Azt adom, amit én szeretnék.”

„Azt várom, hogy kitalálja.”

„Majd az idő megoldja.”

„A kortól van.” – ide hozzáfűzte Anikó, hogy a kor haladtával csak még jobb lesz a szeretkezés, mert egyre jobban megismerjük egymást és igényeit. Pont ezért nem állja meg a helyét ez a kijelentés.

„A partner a hibás.”

 „A kormány a hibás.”

„Az anyám/anyád a hibás.”… és még tetőzhetnénk a listát.

Vannak félelmeink is, például a következőket szeretik mondogatni a párok: „Már nem kíván, már mást szeret, nem vagyok elég jó.”…

Fontos tudni, hogy legtöbb esetben ezek ALAPTALANOK!

 

Zárásként

Klettner Anikó szexuálpszichológus a következőt javasolta: ha partner szexet szeretnénk, akkor a pornót mellőzzük és vegyük ki az elemet a vibrátorból. Kihelyezett önkielégítésről beszélünk akkor, amikor a partnerünk ott van mellettünk, mint egy tárgy, de nem rá van igényünk, hanem csak bevezetjük őt a saját fantáziánkba, majd saját magunk segítünk magunkon önkielégítéssel. A partnerrel több dimenziót él át az ember.

A női orgazmus egy tanulható dolog, de elég gyakori az, hogy a nőnek nincs orgazmusa. Sokféle orgazmus létezik, amit el kell fogadnia a másiknak. Ezért tehát nem érdemes azt mondania sok nőnek például, hogy „csak” a csiklós izgatástól „megy el”.

Nemrég fedezték fel a női prosztatát, így a nőknél létezik olyan is, hogy spriccelés. Ezt kevesen tudják produkálni. A G ponthoz kapcsolódik, annak izgatására jön ki. A G pont csak akkor fedezhető fel, amikor a nő nagy izgalmi állapotban van, ezt női merevedésnek is nevezik. Ez a folyadék nem vizelet, hanem szexuális nedv.

Klettner Anikó miután válaszolt több lelkes kérdező válaszára és említett pár könyvet (Kriston Andrea: Intim torna, Betty Dodson: Orgazmus két személyre, Brauer: ESZO – Elnyújtott szexuális orgazmus) azzal zárta az előadását, hogy legyünk tehát adók és vevők, hogy megtanuljunk odafigyelni egymásra. 

 

Ivanits A.

 

 

2016\11\29

Mit jelent a szó: ünneplés?

Demény Géza, a Keresztény Közösség Egyesület (KKE) pásztora ezúttal az ünneplésről tanított. Érthető módon, ugyanis a gyülekezet, melyet vezet, most 2016. november 20-án töltötte be 16. évét, amit 2000-ben alapított Dennis és Kim Sandretzky, mikor Amerikából Magyarországra, így Fehérvárra jöttek.

 

16. születésnapját ünnepli a KKE

Géza figyelemfelkeltő első kérdése így hangzott: mit jelent az ünneplés?

Mi magyarok néha nehezen fejezzük ki az érzéseinket, pedig ez nagyon fontos lenne. Érdemes tudni, hogy hatalmas erő van az ünneplésben. Aki volt már roma vagy afroamerikai gyülekezetben, megtapasztalhatta, hogy teljesen más kultúrák. Ők igazán tudnak ünnepelni, valóban képesek kifejezni érzéseiket. – kezdte meg beszédét Géza, majd feltett egy újabb kérdést.

De vajon mi az ünneplés szíve? Ha megértjük, jobban is tudjuk értékelni azt. Miért ünnepelünk egyáltalán? Mert mindez a hálaadásról szól. Például hálás vagyok azért, hogy megszületett az, akinek épp a születésnapját ünnepeljük. Jelen esetben hálásak vagyunk azért, hogy tizenhat évvel ezelőtt létrejött a KKE. Vagy amikor a házassági évfordulójuk alkalmából szerveznek az emberek közös összejövetelt, akkor visszaemlékeznek az egykori házasságkötésükre. A hála és az ünnep ugyanazt jelenti. – folytatja Géza.

Alkalom

Minden dolog fentről jön. Istentől. Ilyenkor Isten jóságára emlékezünk. Jézus győzedelmét ünnepeljük.  Ha kinyitjuk a Bibliát Jakab 1:17-nél, tudni fogjuk, hogy nem lennénk képesek igazán ünnepelni, ha kétezer évvel ezelőtt Jézus nem halt volna meg a keresztfán és támadt volna fel utána.

A 66. zsoltár Isten ünnepléséről szól. „ Örömmel kiáltson Istennek minden, ami a Földön van.” Így tehát sose becsüljük le az ünneplés értékét! – hívja fel a figyelmet a KKE pásztora.

Magyarország nagyon depressziós emberekkel van tele, sokszor lehet érezni a kultúrából eredő pesszimizmust. Éppen ezért vigyük ki a világba a boldogságunkat! Lehet, hogy eleinte furcsa lesz mások számára és érdekesen néznek rád, amiért pozitív vagy. Szakítsunk időt arra, hogy ünnepelünk. Isten szeretne minket tovább növelni, de azt is szeretné, hogy álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk vissza mi volt X ideje, illetve találjuk meg azokat az apró részleteket, amiket tudunk ünnepelni, mert ebben erő van. Isten örömében van a mi erőnk.

Az ellenség el akarja venni tőlünk a boldogságot, mert tudja, ezzel az erőnket is elveszi. Nem szabad hagynunk legyőzni magunkat!

KKE születésnapi torta

Az Ószövetségben jelentőségteljes üzenete volt egy oltárnak, amit azért készítettek az emberek, mert ezáltal mindig visszaemlékeztek arra, mit adott nekik az Úr. – mesélte el érdekességképp Géza. Azért kell visszaemlékeznünk a szellemi mérföldkövekre, mert ezáltal kapunk látást. Például aki megtér, először kap látást.

Ünnepeljük a folyamatokat és a kis győzelmeket! Lehet, hogy most azt gondolod: mostanában nem tettem le túl sok mindent az asztalra. Ilyenkor jussanak eszedbe a legapróbb dolgok. Mindig vannak győzelmek az életedben. Ünnepeld!

A Bibliában Filippi 3:12-nél olvashatunk arról, hogy Pál azt mondja: lehet, még nincs teljesen ott, ahol szeretne, de legalább már ott sincs, ahol elkezdte. Lehet, hogy még nem értél révbe, még küzdesz a dolgaiddal, amitől szabadulnál, de már úton vagy! – bíztatta az alkalmon összejött társaságot Géza a Bibliai alapelvvel, majd rávilágított a következőkre. A fájdalmakban is tudunk ünnepelni. Mégis hogyan? Valamikor tragédiák történnek az életünkben, de Isten adott kijelentést erre a helyzetre is. Más leszel. Megváltozol a hatására és erősebb leszel. Mózes is ünnepelt, amikor segítséget kapott fentről, így áttudta vezetni népét a Vörös tengeren, ami kettévált akkor, amikor a fáraó hadseregével üldözte őket. A nép megmenekült, a hadsereget elnyelte a víz.

Gondolkoztál már azon, hogy honnan is jöhetnek a lelki nehézségek és fájdalmak? Onnan, hogy szeretünk valakit, tiszteljük és hálásak vagyunk érte.

A Filippi 4:4 a következőt mondja: mindig örüljetek az Úrban, bármilyen helyzetben is vagytok.

 

Milyen dolgok nehezítik meg az ünneplést? – teszi fel a kérdést Demény Géza, majd felsorolt pár tulajdonságot, így például a: közönyösség, hálátlanság, keserűség, harag, féltékenység, de minden negatív dolog meggátolja. Erre nagyon jó példa a tékozló fiú esete. Amikor visszatért a családhoz a fiú, aki minden vagyonát eltékozolta, édesapja ünnepelte, örült hazatértének, ellenben a fiú testvére féltékenykedett, képtelen volt megérteni, hogy lehet egy olyan embernek örülni, aki rosszat tett. Mindezen negatív érzések meggátolták a testvért abban, hogy ünnepelni tudjon. Egy másik nehezítő tényező, hogy egészen addig nem tudod ünnepelni a másikat, amíg nem tudod befogadni, hogy téged ünnepelnek. A mai világban sokan nem tudnak dicséretet elfogadni. Tehát ha valaki megdicsér a munkádért vagy bármiért, fogadd el és köszönd meg, hiszen ettől még alázatos maradsz. Nyilván Istené a dicsőség – teszi hozzá Géza, - de alázatosnak lenni nem azt jelenti, hogy kevesebbet gondolj magadról, illetve értéktelennek érezd magad. Isten ünnepel téged, szóval fogadd el! Ettől még nem leszel büszke és nem fogsz elszállni magadtól. Egy bizonytalan, kisebbségi komplexussal küzdő ember sosem fog tudni igazán ünnepelni. Hidd el, hogy értékes vagy!

Következésképp tanuljuk meg egymást ünnepelni, a családunkat, a barátainkat, ugyanúgy, mint kedvenc focicsapatunkat, akiknek teljes erőbedobással leordítunk és szurkolunk a kilátóból!

Géza zárásként arra buzdított mindenkit, hogy tegyük a KKE-t a legizgalmasabb hellyé, ahol tudunk ünnepelni és örülni.

 

Ivanits A.

2016\11\18

Nem vagy tökéletes. Ellenben csodálatos! Igazi nők kívül és belül

Igazi nők kívül belül címmel tartott Demény Zsanett és Demény Teodóra előadást a Keresztény Közösség Egyesületben (KKE), női konferencia keretein belül. Hogy kinek javaslom a cikk elolvasását? Minden nőnek!

 

Női konferencia a KKE-ben

Ha lehet így általánosítani, a keresztény nők általában a lelküket ápolják, míg a világi nők inkább a külsejük tökéletesítésével vannak elfoglalva. Mind a kettő nagyon fontos, mindegyik szempont vonatkozik mindkét nőre. Aki világi nő, nem csak a külsejét érdemes gondoznia, hanem tanácsos időt fordítania a lelkére is, ugyanígy a keresztény nőknek célszerű a mélyebb lélek karbantartása mellett a külsőre is gondot fordítani. – kezdte előadását Zsani.

Mik jellemeznek többek között egy olyan nőt, aki elégedett az életével? Magabiztos, kiegyensúlyozott, szabad, jó (ön)értékelésű és még sorolhatnánk.

Nem kellene, hogy a külső dolgok határozzanak meg téged, hanem te légy az, aki fényt visz a helyekre, ahová betérsz. Ettől alakul ki rólad a pozitív benyomás is. Mosolyogj! Megszépít. 

Különböző fontos dolgokra hívta fel figyelmünket Zsani. Minden emberben megvan a potenciál, hogy hatással legyen környezetére. Sokan ezzel nem vagyunk tisztában vagy nem élünk a lehetőséggel, illetve elfelejtjük.

Ha nem tudjuk, hogy mit miért teszünk, és nem fektetünk le értékeket, akkor az életünk egy (érzelmi) hullámvasút lesz, azaz egyszer fent, egyszer lent. De mégis ki szeret egy ilyen ember társaságában, akinek naponta változik a kedélyállapota és ezáltal kiszámíthatatlan?

Kell, hogy legyen egy igazi közösség, ahová tartozol. Minden helyen vannak az emberek között klikkesedések. Például egy patikában, ha nagy eséllyel csak nők dolgoznak, hajlamosak arra, hogy például az ebédeléskor csak akkor ülnek le az asztalhoz, ha már az előttük lévő kis csapat befejezte az ételt. Ugye tudsz róla, hogy minden emberrel van egy közös pontod, ami csak arra vár, hogy felfedezzétek, mi az, amiről el tudtok beszélgetni.

A női konferencián volt szépségápolás is

Ne ragaszkodjunk egy emberhez, hanem merjünk kapcsolódni! Ne gátoljon a kor! A generációk között, még ha nagyok a különbségek, de ez inkább összetartson!

Nagyon sokszor csak a saját fejünkben van az a negatív gondolat, miszerint valaki ilyen, valaki rosszul reagálna a dolgomra, biztos nem ér rá, mert ezer dolga van, úgyhogy inkább fel sem hívom. Ismerős? Legtöbbször vágynak a társaságunkra és a közös minőségi időre. Tehát ha legközelebb eszedbe jut a barátnőd, látogasd meg vagy hívd fel, hogy tudja, gondolsz rá.

A nők körében egy nehéz téma: az őszinteség. A lányok általában falakat húznak fel. Kibeszélik a másikat. Csupa rossz tulajdonság. Légy őszinte a másikkal! Olyan ember, aki nyitott rád, vele lehetsz őszinte. Ne essünk a másik végletbe sem, hogy állandóan őszinték vagyunk. Például, ha úgy látod, hogy X nő társadon rosszul áll egy ruha, vagy a másik fazon előnyösebb lenne, ne nyilvánítsd ki a véleményed. Maximum, ha az a másik kérdezi. Kvázi ne kritizáljuk a másikat. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a saját tetszésünk alapján formáljuk a másikat? Mert akkor állj!

A nagylelkűség. Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Szolgálat a rászorulók felé. Részben így is megfogalmazhatjuk. Mi tudja ezt elnyomni? Az önközpontúság és a felhalmozódott sok probléma, ami terheli az ember vállát.

Mindezen előbbieket felsorolva, vajon mi kell ahhoz, hogy ezeket felépítsük? Nem szabad összehasonlítgatnunk magunkat senkivel sem!

Galáta 6:4 bibliai szövegrészlet tartalma erről szól: ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindannyian saját munkánkat tegyük mérlegre, hiszen önmagunk munkájáért vállalunk felelősséget.  Mi történik az összehasonlításkor? Azt vesszük észre, hogy bennünk mi nincs meg, nekünk mi hiányzik még? Azzal nem törődünk, hogy milyen „kincseink” vannak. A másik szempont, ami ilyenkor történik, hogy felhúzódik egy fal a két ember közé, mindez tudatalatti módon és ettől frusztráltságot tapasztalunk, majd a kapcsolataink lerombolását.

Interaktív program

Kezdjünk el magunkkal foglalkozni! Legyen a fókusz saját magunkon, hogy mi az, amit el szeretnénk érni. Lehetnek ezek rövid vagy hosszú távú célok is. Az is lehet, hogy időt és energiát fektetünk hosszú időn keresztül valakibe, aki végül a szöges ellentéteként viselkedik. Ilyenkor szomorúságot és dühöt tapasztalhatunk. De a vajon ez is a mi felelősségünk?

Érdemes elolvasni Rahel és Lea történetét a Bibliában, amit az 1 Mózes 16-29 résznél taláálsz meg. Leáról úgy ír, mint kedves tekintetű, de külsőleg nem szép nő, képes gyereket szülni. Rahel a gyönyörű kisúg, de meddő. Két nő, két különböző adottsággal. Az egyetlen közös bennük, hogy mindketten azt szeretnék, ami a másiké.

Kezdj el gondolkodni azon, hogy vajon mi az az egyetlen dolog, ami csak is kizárólag benned van meg és másban nincs? Ne egymás ajándékait akarjuk, mint Rahel és Lea hanem építsük saját magunkat. – zárta gondolatmenetét Zsani, majd átvette a szót Teodóra.

Leplezzük le a haszontalan cselekedeteket. Elsősorban magunknak kell rájönnünk, hogy mik a rossz tulajdonságaink. Ne akarjuk görcsösen saját kezünkbe venni a dolgokat, hiszen nagy az ereje a buzgó ember könyörgéseinek.

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak. 5.16. 

Észrevetted már, hogy amikor megnyílsz a másiknak, meggyógyul a lelked? Ne nyeljük le a fájdalmainkat, hanem mondjuk el az érzéseinket annak, akiben megbízunk. Vállaljuk fel kísértéseinket és gyengeségeinket, mert ezáltal ledőlnek a falak. A gyökerétől kell kezelni a dolgokat. A 131. zsoltár jól példázza azt, amikor sokszor irányítani akarunk, és ha valami nem sikerül, akkor indulatosak vagyunk. Ne törekedjünk arra, ami túl nagy és elérhetetlen. Nekünk nem kell azon feszengenünk, hogy elérjük a szinteket, Isten igazítja sorsunk, ha kérjük. Mindennek megvan a kijelölt ideje. Minden emberre egyénre szabott terve van. Amilyen szinten van most az életed, az helyén való. Ne mindig csak várjuk a jövőbeli dolgokat, hanem éljük meg a mai napot és legyünk vele elégedettek. Lássuk meg, hogy mink van, a kis apró dolgokat is és ezeket ne alacsonyítsuk le. Isten szemében ezek nagy dolgok, amivel lehet építkezni. Legyünk elégedettek a személyünkkel és a belsőnkkel. Nem szabad hagyni, hogy a perfektcionizmus átvegye rajtunk az irányítást.

Korintusiakhoz szóló 2. levél 12:7-9. A gyengeség emlékeztet arra, hogy ne bízzuk el magunkat és tudjuk, hogy Isten az első. Amikor erőtlenek vagyunk, Isten bizonyítja erejét, használ Téged az ő tervében.

Ézsaiás 45:9 Istennek nagyon rosszul esik, amikor saját magunkat lehordjuk. Inkább legyünk olyanok, mint amilyennek Isten megalkotott, mint amilyenek mi akarunk lenni. Ne az életünk végén bánjuk meg, hogy nem Jézus cselekedetei szerint éltünk. – javasolta Teodóra, majd felolvasott egy George Macdonald idézetet:

„Inkább legyek olyan, amilyennek Isten megalkotott, mint a legnagyszerűbb teremtmény, amit csak kitalálhatok, mert az a tény, hogy megszülettem Isten gondolataiban és megalkotott engem, a legkedvesebb, leghatalmasabb és legértékesebb gondolat számomra.”

Engedjük tehát magunkat egy magasabb szintre emelni és őrizzük meg a harmóniát, építsünk ki magunk körül szeretetteljes közeget. És, hogy mi a Te értéked? Járj utána és élj vele!

 

Ivanits Annamária

2016\11\14

Befogadva és elfogadva

Közeleg a KKE 16. születésnapja. De Te hallottál már a Keresztény Közösség Egyesületről (KKE)? Szeretnél egy nagy család tagja lenni? Egy közös célért küzdeni? Példaértékű életet élni? Hogy miben van a titok? Gyere el a KKE-be, ismerd meg, az ajtó nyitva áll előtted.

 

Először is kitérek arra, mi az a KKE. Demény Gézát, a KKE pásztorát és vezetőjét felkeresve ekképp beszélt az egyesületről: „A KKE a Keresztény Közösség Egyház rövidítése. Ez egy kis egyház volt, amíg meg nem szüntették a kis egyházakat. Így átalakult keresztény egyesületté. Ez egy Biblia alapú, Jézus központú keresztény gyülekezet Székesfehérváron és Budapesten. A gyülekezetet 2000-ben egy amerikai misszionárius házaspár alapította Dennis és Kim Sandretzky, amikor a családjukkal együtt Magyarországra, így Székesfehérvárra jöttek. Viszont ők már visszautaztak Amerikába egy új gyülekezetet plántálni.”  

Mit ad a KKE az embereknek?

Otthont.

Nem csak egy hely, ahová eljárunk és részt veszünk az alkalmakon, hanem A Hely, ahová hazaérkezünk. Egy második család ez. Keresztény Közösség Egyesület (KKE) egy olyan ökumenikus közösség, ami nyitott az új emberekre, fontosnak tartva és megbecsülve a régi tagokat. A barátságokról és kapcsolatokról szól, ahová bárki bármilyen háttérből vagy felekezetből jöhet és így tudunk egymás családja lenni.

Kórházat.

„A gyülekezet az a hely, ahol ki tud az életünk virágozni, helyre tud állni. Sokszor nehéz háttérből jönnek be a fiatalok vagy felnőttek és szükségük van gyakorlati segítségre az életükben, bármilyen problémával is küzdenek. Lehet ez alkohol vagy drog, párkapcsolati problémák, stressz, minden, ami mindannyinkat érinthet a mai világban, próbáljuk erre a megoldást megválaszolni a Biblia segítségével.” 

Hadsereget.

„Szeretnénk továbbadni Jézus Krisztus örömüzenetét, hogy meghalt értünk a kereszten és feltámadt.”

 

Géza, milyen témakörökről szoktál tanítani?

„Próbálok nagyon gyakorlatias módon megközelíteni dolgokat, természetesen a Bibliai alapelvekkel. Hiszem azt, hogy a Bibliában megtalálható minden válasz. Az a cél, hogy nagyobbá tegyük az otthonunk falait, kitoljuk és minden ember számára otthont tudjunk biztosítani.”

Minden vasárnap vannak összejövetelek, ezek a KKE vasárnapok. Ilyenkor mindenki részt vesz az alkalmon, aki a gyülekezet tagja, azaz gyerekek, fiatalok, fiatal felnőttek, felnőttek és idősebb generáció, de természetesen nyitott mindenki számára, aki fel szeretné fedezni a helyet. Bár az előkészületek már a délelőtti órákban zajlanak, amikor is a tagok saját maguk építik fel a színpadot, hang- és fénytechnikát, próbálnak. Hivatalosan délután 16 órakor kezdődik az esemény, ami magába foglalja a fél órás dicsőítést, azaz a közös éneklést. Ezt követi az 1-1,5 órás előadás, amit rendszerint a pásztorok vagy a házi csoportok vezetői tartanak. Az összejövetel után egy gyors összepakolás következik, majd akinek van kedve, maradhat a csoportos beszélgetésen és vacsorán, amit a székesfehérvári Alba Pláza éttermében fogyasztanak el. Hét közben tartanak úgynevezett házi csoportokat (HCS), amik korosztályokra vannak bontva, és amit mindig más lakásán rendeznek meg. Ilyenkor együtt esznek, beszélgetnek és imádkoznak a jelenlevők.  

Egy vasárnapi alkalom

A KKE különböző kulturális programokat is szervez, így például a már országszerte is ismert Tojáskereső versenyt, ami egy húsvéti program 2-12 éves gyerekek számára, a Karácsonyi Tündöklés néven ismert karácsonyi koncertet, anyák napi műsort, vagy a KKE keresztény tábort, illetve számtalan sport programot és rendezvényt, mint például a párnacsatát, baseball tábort, Keresd a zászlót! akciót és hasonló kisebb mozgalmakat.

A KKE történetében már nem egy sorsfordulat történt, éppen ezért felkerestem H. Imrét, továbbá G. Szilviát és megkérdeztem tőlük, milyen volt az életük a KKE előtt és miben változtak meg, mióta elültették magukat a gyülekezetben?

 

Milyen volt az életed a KKE megismerése előtt, mesélj kicsit ezekről az időkről!

Geo: Nem igazán kaptam szeretetet. Gyerekkoromban molesztáltak. A családban egyfolytában csak veszekedtünk, apa korán meghalt.

Imi: Sivár életem volt. Sokkal nehezebben tudtam az emberekkel kapcsolatot kiépíteni. A világban is elég sokszor kaptam visszautasítottságot.

Geo: Többször próbáltam öngyilkos lenni, hogy vége legyen ennek az egésznek. Kipróbáltam a füvet, a drogot is kis mennyiségben.

Imi: Halálfélelmem is volt. Sokáig egy rettegés és félelem volt bennem a továbblépésben is.

 

Miben változtál meg és mit kaptál amióta a KKE tagja vagy?

Geo: Sokkal vidámabb és magabiztosabb vagyok, mióta a gyülibe járok.

Imi: Annyira furcsa volt, hogy megbíztak bennem emberek és képesnek tartottak dolgokra.

Geo: Szeretnek és elfogadnak.

Imi: Ez egy család! Szeretném ezt továbbadni másoknak is.

Geo: Ez biztosan Isten volt, most már így visszagondolva utólag. Tényleg… Ő mentett meg. Ő akarta, hogy legyen még jövőm.

Imi: Bármi van, mi visszafuthatunk hozzá és ez egy annyira fantasztikus érzés. Isten elküldte az Ő egyetlen fiát, hogy minket megmentsen és ez nekem egy hatalmas dolog, amit fel sem tudok fogni. Ez képes életeket megváltoztatni, szíveket átformálni. Csodálatos érzés, amikor láthatom az emberek életét, hogy Isten egyszerűen csak átkarolja őket és ott jó változások történnek.

A Keresztény Közösség Egyesületben tehát nem arra fókuszálnak, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Gondolok itt arra, hogy a KKE tagjai között vannak katolikusok, reformátusok, baptisták, evangélikusok. Nem az a lényeg, hogy ki milyen formában éli meg a kereszténységét, hanem hogy egy Istenben hisznek. Demény Zsanett vezető szerint nem probléma az, hogy ha vannak az emberek között bizonyos hitbeli eltérések, a lényeg Jézus Krisztus, ami összeköt és mindenki számára nyilvánvalóvá válik általa az igazság és az még mélyebbé fogja tenni a kapcsolatokat. Első körben azt látjuk a Bibliában – folytatja beszédét Zsani -, hogy Jézus soha nem ítélt el senkit, bármilyen volt. Bárkin segített. Azt látom, hogy ez a legnagyobb hiba a mai egyházakkal, hogy bírálják az embereket és ez az, amit mi szeretnénk megtörni. Bárki jöhet és el van fogadva úgy, ahogy van.

 

Ivanits Annamária

 

2016\10\23

Die Welle, A hullám című film kielemzése. Az alapkérdés: Lehet-e nálunk diktatúra? Fasizmus? Igen!

 

Dennis Gansel rendező 2008-as filmje egy értelmiségi német mű. Egy sajátos tanulási technikai hét keretében a Ramones együttest kedvelő Rainer Wenger tanár úr az autokráciát választotta témának, viszont célja nem az előadás volt, mind inkább a csoportos aktivitás kiprovokálása. Elgondolása jó az órával kapcsolatban, csak a kivitelezés sül el balul. Felborul a rend és a kontroll a gimnázium diákjai között és elszabadulnak az állatias ösztönök, amit Wenger már nem tud időben kezelni. A mozgalom kitör az osztály falain túlra, mint egy hullám és el akarja sodorni az egész várost.

 

Remekül fel van építve a film, a kezdeti pozitív hatás fordulópontot vesz. Percről percre fokozódik a hangulat, ami a végén pattanásig feszül és egy hét leforgása alatt a teljes káosz uralkodik. Bemutatja, hogy a széthúzott, motiválatlan egyénekből miként vált egy közösség, ahol a csapatmunka és az összefogás a kulcsszó. Most már lehet miért lázadni. Hiszen „a generációk fő baja, hogy nincs közös cél, ami összetartaná őket.” Legalábbis a Hullám megalakulása előtt így volt.

Vegyük szép sorban a történéseket, amik úgy vélem elemzésre szolgálnak. Épp csak, hogy elkezdődik a film, máris három konfliktust láthatunk. Ellentét és feszültség alakul ki a két tanár között, hogy ki tartsa a diákoknak az autokrácia órát. Megjelenik a lenéző és a magaslaton pöffeszkedő metakommunikáció is. A következő jelenetben színházi előadást gyakorolnak a gimnazisták, sikertelenül, mivel mindenki a saját igazát akarja beteljesíteni. Ellennézetek alakulnak ki az úszómedencében is vízilabdázás közben diák-diák és diák-tanár között. Hogy mi a közös mindháromban? Megoldás keresése nélkül, félbeszakítva maradtak a dolgok, a győztes-győztes állapotot nélkülözve, az érzelmi intelligencia hiányáról nem is beszélve.

És akkor most térjünk ki az autokrácia fogalmára. Jelentése önkényuralom. Valaki uralkodik a többi felett, megváltoztatja azok gondolkodását és hozzáállását, világnézetét. Velejárója a fegyelem, ami vezér nélkül elképzelhetetlen. A filmben demokratikus szavazással megválasztották Wengert Führernek. Természetesen voltak támogatók, ellenszavazók és tartózkodók is. Szóba jön Hitler és tettei, ami további válaszra váró kérdéseket feszeget. „Miért lennék bűnös azért, amit meg sem tettünk?” „A történelmünk lévén mindannyian felelősek vagyunk.” Wengernek következő a kérdése a diákok felé: mitől alakulhat ki a diktatúra? Munkanélküliség, szociális gondok, magas infláció, politikai tudat, nemzeti öntudat. – jöttek a válaszok.

Nem mehetünk el amellett sem, hogy a filmben jók a képvágások. Például, mikor a Christiane Paul alkotta Anke Wenger karaktere megkérdezi párjától, Wengertől, milyen napja volt, nem a férfi válaszol, hanem Tim-re vált a képkocka, amint lelkesen mesél szüleinek, ám ők tudomást sem vesznek róla. Már itt kezd kirajzolódni, hogy ez Timnek mélységes fájdalma, hogy nem kap minőségi időt a legközelebbi hozzátartozóitól. Később fény is derül rá, hogy a végzős fiú súlyos pszichikai problémákkal küszködik. A kép átvált Karora (Jennifer Ulrich), akit anyja szintén rosszul kezel, szívesebben „hetyeg” inkább párjával kisebb gyereke előtt is. Morális kérdéseket is feszeget a történet. A mellett sem mehetünk el, hogy Karo kisöccse már tizenegynéhány évesen cigarettázik, káromkodik, negatív irányba formálódik. Vele ki törődik…? Marco nemtörődömségét és motiválatlanságát pedig megmagyarázza, hogy „édesanyja” egy körülbelül Marcoval egykorú fiatal suhanccal ápol intim viszonyt. Ez Marcoban egyfajta fájdalmakkal küzdő megbocsátatlanságot eredményez, ami rámegy a teljesítményére az edzéseken. Ettől dekoncentrált.  

A továbbiakban érdemes két részre bontani a történetet a Hullám mozgalom megalakulása után: kezdetlegi jó állapot és a folytatólagos rossz állapot. Vegyük sorba!

„A Hullám jelent valamit. Egy közösséget.” Ami pozitívet a Hullám előidézett:

  1. A közösség ereje, amire mások is felfigyeltek.
  2. Megszűntek a klikkek, együtt erősebbek lettek. Wenger rendszert hozott az ülésrendben. A gyengébb diákot az okosabbhoz ültette, ezáltal jobban is koncentráltak. A cél: a segítségadás és jobbá válás.
  3. Fehéringes, farmer nadrágos egyenruha a csapatszellemért. Elrejti a szociális különbségeket. (Vagy tán véka alá rejti a személyiséget?)
  4. Létrejött egy közös név, közös logó, közös online oldal, „marketing cuccok”, no meg a közös jel, a kézzel elmutogatott hullám jel, mint üdvözlési- vagy kódforma.
  5. Kiállás a másikért, a Hullám csapattagért. A jelenetben az anarchisták rászálltak egy fehéringes srácra, amit észrevett két másik fehéringes. Egy percig sem tűnődtek azon, mi a helyes.

 

„Aki az utunkba áll, azt a Hullám elsodorja.” Ami negatívot a Hullám előidézett:

  1. Belső vívódások. Karo képtelen volt a közösség része lenni. Mivel nem hordta az egyenruhát, eltávolodtak tőle. És, hogy miért nem vette fel a fehér inget? Részben hiúsági okokból, másfelől „kényelmetlenül” érezte magát a helyzetben.
  2. Párkapcsolati vívódások, hanyatlások, tettlegességig fajulás (Marco megüti Karot). Megcsalások. Marco hűtlen volt Karohoz. Az érdekesség itt az, hogy Karo barátnőjével csókolózott Marco, aki a Hullám előtt egy önbizalom hiányos lány volt, de a mozgalom által kicserélődött, felbátorodott.
  3. Vandálkodások a városban, extrém esetek, anarchistákkal való összetűzés, pisztoly használat.
  4. Teljes manipuláció, behódoltság és követés.

 

Az utolsó pár percben egy minutumra azt hihetnénk, hogy Wengernek teljesen elborul az agya és maximálisan hagyja kibontakozni a vérfagyasztó helyzetet, amikor megparancsolja a diákoknak, hogy fogják el Marcot, amiért ellentmondott, s közben azt üvölti: „Velünk vagy ellenünk? Mit csináljunk az árulóval? Megkínozzuk?” A katartikus helyzetet egy pillanatra csend váltja fel, majd Wenger tanár úr lehiggadt hangja. „A diktatúrában is így működik. Felfogtátok mi történik?” Ezzel az elrettentő példával szembesítette a diákseregletet, hogy túl messzire ment a csapat, éppen ezért fel kell oszlatni. A végkifejlet itt tornyosodik, Tim nem bírja feldolgozni, hogy elveszíti az egyetlen támogató közeget, ahol fontosnak érzi magát, így dühében lelövi társát, aki anno terrorizálta, majd magával is végez.

A hatás kedvéért lassított jelenetekben látja a néző, ahogy Rainer Wengert elviszik a rendőrök és már a média is kivonult a helyszínre. Minden tekintet a tanárra helyeződik. Az utolsó képkockában őt és a tökéletesen kivehető „Mit tettem?” arcát látjuk közeli plánban, ezzel is nyomatékosítva a történések súlyosságát.   

És, hogy mit jelent ez a Hullámra nézve? Vége van.

 

Ivanits A.

 

 

 

2016\10\15

Inferno (spoilermentes)

 

Isten hozott Dante poklában! Nos, igen, a mozifilm is maga egy ellentmondás. Lehetetlennek tűnő helyzetek. Árulások. A nagy kérdés: a szeretet nevében mikre vagyunk képesek? A világ megmentésére, vagy inkább annak elpusztítására? Ki miként látja a helyzetet.

Az Angyalok és Démonokhoz, valamint a Da Vinci kódhoz hasonlóan az Inferno is megütötte a szintet. Mondjuk, ez lehet annak (is) tudható be, hogy Tom Hanks alkotta Robert Langdon karakterének a film végéig emlékezetkiesése van, ami a nézőben fokozza az izgatottságot, csakúgy, mint a gyors vágóképek. (Epilepsziás betegnek nem is javaslom.)

A film első húsz perce intenzív audiovizuális effektekkel él. Dante poklát, amit Robert szinte lát és megél, hátborzongatóan adagolnak percről percre. Hogy miről szól a film? Néha érezhetjük azt, hogy biztosra mennek a rendezés szempontjából. Mindig van egy titkos ajtó, amin keresztül menekülnek a karakterek, viszont többszöri fordulattal is él a sztori, ami akkor kiváltképp érdekfeszítő, ha nem olvasta a néző a könyvet. A közeli plánokkal csak még inkább a nagyérdemű arcába vannak nyomva a feszült jelenetek.

Jó pontja a filmnek, hogy az utolsó másodpercig leköti a figyelmünket, mindig történik egy háromszázhatvan fokos fordulat, mindig kiderül valakiről, hogy nem az, akinek gondoltuk, mindezt kb. Langdon szemén keresztül látva. Épp csak annyit tudunk, mint Robert, se többet, se kevesebbet. A mar jól megszokott fejtegetések, kódok és jelek ezúttal is kulcsszerepet játszanak. A történetben Bertrand Zobrist (Ben Foster) egy biológiai fegyvert eszel ki az emberiség ellen, amit rövid időn belül rá akar uszítani. A kérdés már csak az: hogyan? Ugyanis a film első pár percében fenekes változás történik. Tom Hanks színészen már észrevehető az öregedés és ez a filmbeli karakteren is átjön, nyúzott az arca. Mindenesetre az alakítására ezúttal is pozitívan tekinthetünk.

A filmzenét pont eltalálták. Főleg a legutolsó hajrában, amikor az idegek már a pattanásig feszültek és látjuk, amint ráfókuszálnak a hegedű húrjaira, amint azt „nyúzza” a művésznő. Látványban is nagyszerű a film, mind helyszínileg (Olaszország egyes pontjai, és igen… Magyarországon is forgattak jeleneteket), mind a technikai része. És aki nem bírja kivárni Felicity Jones alakítását a Rogue One-ban, megtekintheti az Infernoban, ahol Dr. Sienna Brooks-t alakítja. Gondolkoztál már valaha Dante Poklán, vajon hogy nézhet ki? Minden bizonnyal Ron Howard rendező ezt a részét a filmnek kegyetlenül hatásos módon álmodta meg és vitte vászonra, amit látni érdemes! Feltéve, ha bírod farkasszemmel.

Ivanits A.

2016\09\09

Kedvenc magyar fennsíkunkon, Badacsonyban. Egy kis borajánló…

 

Festői környezet, minőségi magyar borok, néhol embert próbáló túraútvonalak, a Balaton part a badacsonyi stranddal, finom ételekkel, barátságos légkörrel.

 

De most térjünk ki pár borfajtára, amit megkóstolhatsz ebben a csodálatos zöldövezetben, pontosabban például a Kovács pincészetben a Badacsonyi hegység felé vezető úton. „Ica mama” saját termelésű minőségi borait nem csak nyáron van lehetőséged megkóstolni, de télen is nyitva áll az ajtó előtted, mint ahogy azt megtudtuk az ott lévő házigazdától. A kínálat sokrétű, megízlelheted többek között a Kéknyelűt, Szürkebarátot, Rózsakövet, Olaszrizlinget, Pinot Noir-t, csak, hogy a fontosabbakat említsem.

 

 

Tudtad, hogy a késői érésű, legmagasabb kálium tartalommal rendelkező és élettani szempontból kiváltképp kedvező Kéknyelű fehérbort kizárólag csak a badacsonyi borvidéken termesztik? A Kovács pincészetben levő kiírást idézve „bora illatos, zamatos, tüzes, kemény, de rendkívül finom savval” rendelkező bor. Nevét onnan kapta, hogy levele kékes-vörös. Tisztán is mennyei finom, viszont a legtöbb pincészetben fröccsként ajánlják.

Amikor a Rózsakőről beszélünk, most nem a legendás, szerelmet hozó badacsonyi bazaltkőről beszélünk, hanem a róla elnevezett borról. Karakterét illetően savasabb, nagyszerű minőség, a Kéknyelűhöz hasonló.

Talán többen tudjátok, hogy legnagyobb területen az Olaszrizlinget termesztik Magyarországon, ami körülbelül hatezer hektárt jelent és ebből hétszáz hektárt Badacsony tudhat magáénak. Az ásványi anyagokat jól begyűjtő, vulkanikus talajon remekül megélő szőlőfajta fehérbora fanyarkásabb.

Pinot grigio, avagy a Szürkebarát. Régmúltra tekint vissza a Franciaországból származó, hozzánk az 1300-as években elterjedő szőlőfajta. A legenda úgy tartja, hogy a szerzetesek telepítették Magyarországra, ugyanis a bora elkészítéskor olyan kellemes ízű, amibe nem szükséges a cukor, ami „tisztátalanná” tenné a misebort.

Egy szó, mint száz, érdemes ellátogatni Badacsonyba, megkóstolgatni a gondosan elkészített finom borokat, esetleg megfogadni a borívók tíz parancsolatát:

„1. Bort soha ne igyál éhgyomorra.

2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket.

3. Mindig légy figyelemmel az egyes borfajták hőmérsékletére.

4. Bort mindig megfontoltan, lassan igyál.

5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát.

6. Nemes borokat mindig tisztán igyál, soha ne keverd vízzel.

7. Tarts mértéket a borivásban.

8. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami „hozzá illőt”.

9. Szeresd a bort, de légy erősebb nála!

10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj mindig arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohárnyi nedűben.”

 

Végül maradni pár napot… :)

 

Ivanits Annamária

süti beállítások módosítása