A tánc egy szemszögből

A cikket 2014-ben írtam, az akkori tánccsapatunk szünetel

 

Április 29-e a tánc világnapja.

A tánc nem csak egy sportág, sokkal többről van szó. Magába foglalja a felszabadult közérzetet, kiegyensúlyozottabb lesz tőle az ember mind fizikailag, mind szellemileg. Arra az egy-két órára, míg valaki elhatározza, hogy egy kellemes zene keretében végig táncolja akár szólóban, akár párban a lépéseket, teljesen megújul, és ez szinten tartja a nap, akár az egész hét folyamán.

Tánc párban? Amennyiben párban perdülsz táncra, megtanít az együttműködésre, összhangban lenni a társaddal, ezáltal fejlettebbé válik az empátia készség is. A társastánc remek választás erre a célra.

Tánc szólóban? Megtanít összpontosítani saját magadra. Segít abban, hogy ellazulj, minden külső hangot és zajt lecsendesíts magad körül, miközben csak a zenére koncentrálsz és hagyod, hogy a dallam áthasson tetőtől talpig.

A tánc egy fajta kifejező eszköz. Mikor felcsendül egy kedves dallam, a világ megszűnik létezni, minden egyes probléma eltörpül abban a pillanatban, vagy épp a válasz születik meg rá, és ezáltal tettre késznek érezzük magunkat. Úgy érzed, hogy nem érzel, csak repül a tudatod, és ha abba kéne hagynod, megszakadna valami szükségszerű állapot, ahol nincsenek szabályok. Éreztél már ilyet?

 A pszichológusok megállapítása szerint segít levezetni a mindennapok feszültségeit, miközben endorfin, más néven boldogság hormon termelődik a szervezetünkben és ez szabad utat ad az érzelmek és energiák felszabadulásának. Kiváló a stressz levezetésére, hiszen még ha el sem kezdtünk táncolni, de már meghallottuk a számunkra szimpatikus dalt, az pozitív gondolatokat sugároz agyunkba, emiatt a közérzetünk is javul.

Személy szerint már kis gyerekkorom óta táncolok, de az elmúlt években tisztult le bennem igazán, hogy mit jelent. Kötődöm hozzá, mert úgy érzem – főleg egy társastánc keretében -, hogy általa kifejezem a bennem megnyugvó legmélyebb érzelmeket is, ami mikor pl. egy rumbát, Rocky-t, vagy szambát táncolok táncpartneremmel, előtör belőlem és általa sikerül felszínre hoznom a láthatatlant.

Mostanság modern táncot tanulok, - hip-hop, balett, jazz - ami messzebb áll tőlem az eddig tanultaknál, de Demény Zsanett tánctanárunk a maximumot hozza ki lelkesedésével és kreativitásával az egész tánccsapatból, a fehérvári Revolution next–ből.

Ebben az összetartó brigádban többnyire elkülönülten mozgunk, de mégis érezhető és látható az az összetartó kapocs, ami a társaság között kibontakozik.

 Rövid ismertetésként bemutatok 3 féle tánctípust, amit már feljebb megemlítettem, kezdve a rumbával. Afrikából, Kubából és Amerikából a behurcolt törzsektől ered. Európában az 1930-as években terjedt el. Maga a szó jelentése táncot, ünnepet jelent. A szerelem és csábítás táncáról van szó, melynek lényege, hogy a nő ritmikus csípőmozdulatokkal a férfit elcsábítsa. A szenvedélyesség robban ki minden egyes mozzanat láttán. A versenytáncok kihagyhatatlan programjába beletartozik ez a kategória. A hozzá tartozó zene egyszer gyorsabb, majd visszafogottabb mérsékeltebb, ezáltal ütemére táncolni nem kis teljesítményt igényel, pont emiatt érezhető az, hogy a táncpartnerek között izzik a levegő.

Ha a rockyt hozom fel példaként, fontos letisztázni, hogy nem összekeverendő a rock ’n’ roll-al, ugyanis utóbbi a zenét jelenti, amire táncolunk, előbbi pedig magát a társastáncot.

Mindig élvezettel néztem társaim gyors és összehangolt technikáját, mikor felperdültek az egyik leggyorsabb latin táncra, de azt még jobban élveztem, mikor magam figyeltem oda a kéz és lábmunkára.

 A szamba őshazája Afrika, az ősi néger körtáncból ered. Jellemzi, hogy lehet gyorsabb és lassabb zenére is „bounce”-olni rá. A „bounce” mozgás a boka és a térd segítségével jön létre, ez adja meg a szamba hullámzó, könnyed és egyben rugalmas látványát. Számomra ez a tánc megadta a gondtalanság és derűség érzetét.

 A tánc kultúra radikális változáson esett át a XX. századra, amikor is forradalmian új stílus lépett életbe, a modern tánc.

Eddigi tapasztalataim alapján azt a konklúziót szűrtem le, miszerint ez a stílus nagyban eltér az eddig ismert táncoktól. A testünk részei elkülönülten, egymástól függetlenül mozognak. Ez egy újfajta nehéz művészet. A Step up c. film sorozatokból betekintést nyerhetünk ebbe a mozgáskultúrába.

Ennek kapcsán emelem ki a „flashmob-ot”.

Maga a szó villámcsődületet jelent, az emberek előre leszervezett csoportos összegyűlését, de ebben a műfajban arról van szó, hogy egy adott tánccsapat egy általuk kiválasztott zenére megtanul pár könnyebb táncmozdulatból álló lépéssort, amit a nyilvánosság előtt, központi helyen előadnak, meglepve ezzel az éppen arra járó civil embereket, akiknek szereznek pár boldog percet a színvonalasan összekovácsolt tánckoreográfiával. Ezt az eseményt általában videóra veszik, amit aztán felraknak a világhálóra, hogy mások is megismerjék, akár megtanulják.

Jelenleg Demény Zsanett tánccsapata, azaz a Revolution next tánccsapatunkkal is egy szokatlan „flashmobra” készülünk, amivel aztán kizökkentjük Székesfehérvár lakosait a szürke hétköznapokból Pharrel Williams: Happy c. számára.  

Ha eddig nem kaptál kedvet egy kis egészséges életmódhoz, értem ezt többek között a tánchoz, akkor érdemes kipróbálni. Hiszen, ki ne szeretné a zenét? A táncot? A mozgást, ami éltet?

Megkérdeztem pár táncos társam, akikkel együtt képviseljük és tiszteljük a szépségét ennek a sportágnak, hogy mondják el, számukra mit jelent a tánc?

Ők így vélekedtek róla:

Imi: „A tánc számomra az, amivel kitudom magamat fejezni, örömömet és bánatomat és egyben egy csodálatos dolog, ami teletölt energiával.”

 Ali: „Hmmm...dance is everything...dance is the world ...dance is when u listen a music and just do something dance… dance is YOU:3”

 Csoki: „Egy siker élmény és boldogság az, hogy táncolhatok. Már nagyon régóta szerettem volna táncolni és végre szerintem a világ legjobb csapatába kerültem. Imádom, akármikor látok egy filmet már eszembe jut, hűha, én is táncolok de-jó.”

 Reni: „Amikor elkezdek táncolni, megszűnik körülöttem a világ. Nincsenek problémák, nem létezik semmi csak a zene a tánc és én.”

Nucu: „Egy szívből jövő tánc után a lelkem is táncol egész nap. Szüleim szerint már 3 évesen is tudtam táncolni. Szerintem csak már akkor ráéreztem mi az, amit igazán szeretni fogok egy életen át. A táncmozdulataink olyan, mint a szem, a lélek tükre.”

 Zsani: „Táncolni bárki tud! Talán ez a legfontosabb dolog amit kiemelnék. Nagyon sok tanár csak oktat, lead egy anyagot és nincs türelme ahhoz, hogy az emberekből kihozza a maximumot. Pedig a mondásom igaz: Táncolni bárki tud! Mindenkiben hiszek, és a célom hogy minden egyes ember, aki szeret táncolni az megtalálja a saját stílusát, kreativitását és szárnyaljon. Erről szól a Revolution, egy csapat, ami valami mást fog adni mint az átlag. Számomra a tánc egy eszköz arra, hogy egy üzenetet átadjak másoknak és természetesen, ahogy a többiek mondták érzelem kifejezés. Úgy gondolom, ha egy táncnak nincs üzenete, az csak gimnasztika, és gyakorlatok sora.”

Mindenezek felett Zsani táncoktatónk mindig arra bíztat, hogy idővel a táncot ne ésszel, mindinkább érzéssel tegyük. Megosztott velünk egy olyan tudást, ami arra inspirál bennünket, hogy tegyük a dolgainkat szívből és bár közhelyesen hangzik, sose adjuk fel, ugyanis, ahogyan a következő jóleső és egyben lelkesítő mondatot ő is tanulta profi tánctanárától:

''Minden olyan dolog, amit megálmodsz a fejedben, azt meg tudod csinálni! Azért képzeled el, mert ott van benned, nem képzelsz el olyat, amit ne tudnál! Csak még nem tudod, hogyan kell...Ha ilyet érzel, feküdj le a földre, és táncolj fejben, egy nap rájössz, hogyan kell!''

 

„Életed egy angolkeringő, melyet eltáncolsz a sírig, életed csak attól függ, kivel táncolod végig” sorokat olvasva annak idején továbbfogalmaztam a rövid, ámde annál sokkal többet rejlő idézetet a következőképpen:

Ezért aztán táncolj, lángolj, pörögjön a szoknyád, pároddal együtt, kit Te választottál.

Latin? Standard? Oly mind egy! Indul a zene, táncra fel!

Tánc közben azzá válhatsz, akivé szeretnél, szállhatsz, repülhetsz, akár a csillagok felé.

Ha párod mélyen a szemedbe néz, érzed a lángot, hihetetlen tény.

Éjjel nappal táncol e pár, szenvedélyük a társastánc.

E sorokat írva esik a hó, fellegekben táncol a Holle anyó.

Fejemben a megszokott élet, szívemben egy dallam, mely táncra késztet.

 

Ivanits Annamária, Nucu