Az Állatkertek (R)É(M)jszakája

 

Tömegnyomor, élvezhetetlenség, megannyi program, aminek a felét látni sem láthattad. Ha nem jutottál el az Állatkertek éjszakájára, ne bánkódj, nem maradtál le semmiről sem!

Cikkeim általában hálát fejeznek ki, megannyi remek programot ölelnek fel, ám ez az élmény nem éppen a pozitív lecsengéséről ad képet. Mint ahogyan a 2018. március 15-én, Balaton felé induló fullon telített Bzmot vonatok (mégis milyen megfontolással döntött úgy a MÁV vezetősége, hogy a forradalom és a szabadságharc emléknapján két vagonos Bzmottal szállítja le a háromszor annyi utasait a magyar tengerhez…??), ugyanúgy az állatkertek éjszakája sem lóghatott ki a sorból, ha már az embertömegnél tartunk.

Alapjáraton egy remek ötlettel készült a Fővárosi Állat-és Növénykert, miszerint a megszokottól tovább tartott nyitva és különleges programokkal várta a „közönséget”. 2018. augusztus 31-én, ha úgy vesszük az utolsó nyári estén 19 órától éjfélig várta az állatokban és növényekben érdekelt kíváncsiskodókat, vajon milyen lehet sötétben, elemlámpával világítva az ösvényeket végigjárni az éjszakai állatok után kutatva.

Megannyi programmal készültek a szervezők, számtalan dolgozó és önkéntes igyekezett azért, hogy mindenki jól érezze magát, ám ez sokak szájából hallva elmaradt. Inkább volt egy kín az előrehaladás, mint örömteljes családi program.

Élvezhetetlenül rengeteg érdeklődő gyűlt össze, megszámlálhatatlanul sok gyermek, akik már az „ágyba valók” voltak, nem csoda, ha minden második kiskorú sírt és nyűgös volt, hiszen az éjszakázás mégsem egy 10 év alatti kisembernek való. A sok ezer ember tömegnyomort eredményezett, a programokra képtelenség volt bejutni. Oh, bocsánat, nekünk sikerült, csak miután az egyik programkezdés előtt ¾ órával már ott ácsorogtunk a megnézendőnk előtt.

A fóka show egy csodálatos műsor lett volna, végül is, az is volt, már amennyit lehetett belőle látni. Egy rock koncerten nincsenek ennyien túlzsúfolva, túlfűtött állapotban, mint ahányan itt megjelentek.

Közben a hátam mögött egy anyuka megszólalt: Jövőre biztosan nem jövünk, a gyerek annak is örült volna, ha elmegyünk este a közeli játszótérre. Egy párocska a túloldalon hozzátette: ennyi pénzből vacsorázni is elmehettünk volna. A harmadik helyről is csak annyit hallok: nem látok semmit sem… Sajnos megértően nyugtáztam magamban a kijelentéseiket és mélységesen egyet is értettem velük.

Valóban megéri az, hogy limit nélkül betóduljanak az emberek? Valóban elutasítják az embert a panaszkönyv elkérése esetén?

Lényegében akárhova ment az „áradat”, állatot nem nagyon vélhettünk felfedezni, hacsak nem a szerencsétlenre rávilágítottak a telefonokkal. Máskor 4-5 óra alatt be lehet járni az állatkertet, most 5 óra alatt egy 3D vetítésre volt érkezésünk, később egy 4D vetítésre, ahol a szervezőség elfelejtett szemüveget adni (???) a „népnek”, illetve a fóka móka pár pillanatát sikerült elcsípnünk. Na, jó a Holnemvolt Várba is „elröppentünk”, de mire sikerült az átvergődés, az erőnk is tova szállt.

A kérdés már csak az, hogy éjfélkor sikerül-e kiterelni a tömeget úgy, hogy egy lélek sem maradjon bent, vagy lesznek olyan extrém arcok, akik kipróbálják, milyen lehet egy éjszakát eltölteni ezen a csodaszép, hatalmas helyen. (Akkor legalább már nem kéne több ezer embert kerülgetni…)

Egy szó, mint száz, köszönjük szépen a lehetőséget, legközelebb nem élünk vele.

 

Ivanits A.