Cloud 9+ koncert az A38 hajón

 

Ha már Cloud9+, akkor rock és hip-hop ötvözete elektronikus drum and bass elemekkel, dubsteppel ötvözve. Ez a stílus kavalkád jellemzi a 2013-ban alakult öt fős bandát. Személy szerint egyáltalán nem sorolom magam a műfaj kedvelői közé, de ez az együttes azonnali pozitív hatást váltott ki.

A jegyek már elővételben elfogytak a koncert előtti nap, ebből is látszik, hogy elég hamar nagy érdeklődésre és rajongótáborra tettek szert. Egyedi stílusukkal immáron már fesztivál szintre nőtték ki magukat, számos helyen felléptek 2015 nyár folyamán, így többek között a Strand fesztiválon és FEZEN fesztiválon is.

A zenekarban két énekes, így Szivák Zsolt és Skeeny Boy énekel és rappel, amit Biksi Gábor és Tóth Bertalan kísér basszusgitárral, gitárral, illetve szintetizátorral, valamint Koller Márk a dobos.

A legismertebb magyar zenei kiadóval, a Magneotonnal szerződésben levő srácok korábban már a Supernova című számukkal debütáltak. Érdemes meghallgatni tőlük például a Heartache, Breathe in, Lights számokat, csak, hogy kiemeljek párat az összes közül.

A Supernova videoklipjüket saját maguk forgatták, amit a következő linken lehet elérni:

 https://www.youtube.com/watch?v=-fXdCCzqjLY

Amsterdam szám link:

https://www.youtube.com/watch?v=QmtEVh0OD6Q

Heartache számuk linkje:

https://www.youtube.com/watch?v=hHIrrNwu_O4

Breathe in című számuk linkje:

https://www.youtube.com/watch?v=37ftXSit7Mc

Lights számuk linkje:

https://www.youtube.com/watch?v=VPMoIbcDQNI

Ezek a fiúk hatalmas bulit csinálnak élőben. Dinamikus, masszív és energikus banda. Észrevételem alapján bár sok stílust ötvöznek és kissé nehezebben emészthetőnek tűnik a kombinált műfaj, olyan nagyszerűen tálalják, tele lelkesedéssel, hogy már közel tizenötezer rajongója van.

Mivel az A38-as buli egy nagykoncert volt, maga a műsor is hosszabban tartott, külön díszlettel, fénytechnikával. Meglepetésként először hallhatta a közönség a legújabb számukat, amiben némivel több hip-hop elem hallható ki.

Két színpadról is húzták a húrokat

Lassan konferálták fel magukat az est folyamán, ezzel is csigázva a hangulatot. „Szeretnénk mindenkit mozogni látni!” – kiáltotta a frontember, amit szemmel láthatólag nem kellett kétszer mondani, hiszen másfél órát végig ugrált a rajongótábor. A hajót olykor-olykor lehetett érezni, ahogy beleremeg. A már amúgy is interaktív koncertet megfűszerezte a pogó áradat, amiből volt bőven, vagy épp a közös leguggolás, amit egy csoportos felugrás követett.

Jó hír a Cloud 9+nak, rossz hír a fanoknak, hogy nem tudtak CD-t venni az est folyamán, ugyanis az összes elfogyott. Esetleg még a boltokban található néhány.

Egyszóval igazi felhőtlen, ugrálós, bulizós este volt az A38 hajón, amit átvitt értelemben persze, de sikerült elsüllyesztenünk.

 

Ivanits A.