A mai nappal, 2015. szeptember 17-én kezdetét veszi a perzselő pusztaság, a csöbörből vödörbe való menekülés. Az Útvesztő csak a kezdet volt, a játékszabályok kegyetlenebbek lettek. A lényeg? Küzdeni és túlélni kell, ha életben akarsz maradni! Ezennel a Tűzpróba lép életbe, ahol már nem tudhatod ki a barát és ki az ellenség.

Bár a könyvhöz csak ezután lesz szerencsém, bátran merem állítani, hogy a 2015-ös filmek egyik legkiemelkedőbb műve Wes Ball által rendezett Tűzpróba. A film után a könyvet azonnal megvéve épp csak hazaértem a moziból, de máris úgy éreztem, egy rövidebb irományt érdemel. Ez az a jó film, amitől impulzust kapunk, és a hatása alá von. Nos, a nagyszerű filmzenék, akció dús, vagy épp szívszaggatóan érzelmes jelenetek igencsak igénybe veszik az ember szívműködését, amikor a jelen vesézett filmet nézi. James Dashner trilógiájának első része is nagy sikernek örvendett tavaly a mozikban, de szerintem a második rész még előbbinél is bravúrosabbra sikeredett.  

A poszt apokaliptikus sztori minden egyes pillanata tele van izgalommal, szinte mi magunk, nézők is átéljük a szereplők kínjait, ahogy mesterien lavíroznak az egyik anarchikus rendszerből a másikba, ahol túlélő túlélőt üldöz.

Thomasnak (Dylan O'Brien) és társainak sikerült megszökniük az Útvesztőből, ám a remény, hogy segítségre találtak, hamar szertefoszlott, a bizalom megszűnt és a Veszett szervezet miatt ismét üldözött vadakká váltak, miután sikerült megszökniük a látszólag biztonságos helyről. A kinti világban zombi szerű gyilkoló „gépek” portyáznak, nem kímélnek senkit és semmit, egyszóval teljes az anarchia. A Veszett fiatalokat használ fel arra, hogy rájöjjenek az emberiséget – már ami megmaradt belőle – fenyegető vírus ellenszerére, ezzel a nemes célt hangoztatva. Mégis… hol marad az őszinteség? A nyílt lapok? Vérfagyasztó jelenetek tömkelege várja a film által adrenalinnal túlfűtött nézőt, akinek a sztori végén még egy nem várt fordulatban is része lesz.

Amennyiben még nem olvastad a könyvet és nem láttad a filmet, a következő bekezdésem, javaslom: hagyd ki, spoiler veszély vár rád. A rendezést egyenesen szupernek tartom.

Egyes jelenetek igazán mély tartalommal bírnak. A kedvenc és egyben látványos, illetve szívszaggató jelenet Winston halála. A fiút a zombi szerű lények támadják meg, sebe elfertőződik, nem tudja tartani a lépést társaival, akiket megkér rá, hagyják őt magára egy pisztollyal. A csapat teljesíti utolsó kívánságát, majd menetelni kezdenek a sivatagos vidéken tovább. Hirtelen meghalljuk a pisztoly eldörrenését, amikor is az útvesztő túlélői mind megállnak ott, ahol vannak. Minden mozdulatlan, csak a Nap megy lejjebb a horizonton. A tisztelet társuk iránt változatlan.

Nem egy jelenet mesterien összekomponált filmzenével teszi próbára a filmnéző tűréshatárát. A rendező nagyszerűen él a plánok alkalmazásával, ahogyan totál plánból felvezeti a karaktert és premier plánban végződik az adott jelenet. Eleinte hagyja a nézőt szemlélődni, és felfogni az eseményeket, miszerint totális káosz uralkodik, majd a főszereplő Thomas arcára terelődik a hangsúly, ezzel bemutatva külső- és belső szenvedését, indulatait, gondolatait, ami kiül az arcára. Különböző képsíkok, különböző mondanivalót tartalmaznak. A zene megerősíti bennünk a látottakat, a fényvilága komor és nyomasztó.

Személy szerint nagyon egységesnek találom a filmet. A kiváló színészek, így például a Teresát alakító Kaya Scodelario, a sokak által a Trónok harca sorozatból ismert Thomas Brodie-Sangster, vagy épp a harcot soha fel nem adó Minho karakterét alakító Ki Hong Lee közreműködésével sikerült a hatás, ami már csak arra vár, hogy átéld. Összességében, ha egy világvége utáni, fantasy elemekkel megspékelt disztópiára vágysz, tele akció jelenetekkel, érdemes rá időt szánni. Melyik nap adsz neki esélyt?

Ivanits Annamária