Badacsony és környéke programajánló

 

Ha egy igazán fenséges és káprázatos környezetre vágysz, akkor érdemes ellátogatnod a kedvenc magyar fennsíkunkhoz a Badacsonyhoz és környékéhez, ugyanis egész nyáron és még ősszel is különleges programokban vehetsz részt. Ezek egy részét mutatom most be röviden.

 

A number one: Badacsony túra

Talán nem meglepő, hogy első körben magával a „hegymászással” kezdem, hiszen óriási élmény a több órás gyalogolás, túra és friss levegő a magasban, ahol a tetőn meseszép panoráma nyílik a Balatonra. A közel 4 km-es tanösvényt érdemes a Kisfaludy-ház felől megközelíteni, ami felvezet egészen a 438 m magasra, a kilátóba, ahol a környező hegyeket, dombokat és a Tapolcai-medencét láthatjuk, amelyek nevéről a kilátóban levő rajzokról informálódhatunk is. Ha egy nagyobb kihívásra vágysz, neked találták ki a 464 lépcsőfokból álló Bujdosók lépcsőjét, ami a Badacsony nyugati oldalán található. A világjáró Ranolder János püspök egyik utazásából hazaérve egy majd’ 10 méteres kőkeresztet építtetett a hegy déli oldalára, amire a helyiek úgy gondolnak, hogy megvédi szőlőültetvényeiket a bajtól. A fennsíkról lefelé jövet számos borozóba betérhetünk. Egyetlen hátrányuk van a helyeknek: korán zárnak. Viszont van zsíros kenyér hagymával, egyszóval érdemes iparkodni. 

Plusz információként érdemes tudni, hogy aki szeretne felmenni a hegyre, illetve a Kisfaludy-házhoz, de valamilyen okból kifolyólag nehezére esik, a vásársoroknál igénybe veheti a hegyi taxit, ami a kanyargós útvonalon fel- és leszállítja a kedves vendégeket.

 

 

Hajótúrák és programok

Ha hajókázásra adnád a fejed, akkor most felsorolok pár lehetőséget, ami érvényes 2017. július 8. és augusztus 20. között.

1 órás sétahajózás indul a badacsonyi kikötőből minden nap 11 órakor és 16 órakor, illetve 19:30-kor hétfő kivételével.

Ha egy különlegességre vágysz és buli hangulatra, akkor 1,5 órás partyhajó indul ugyaninnen minden csütörtökön 21 órakor, de ha ez nem lenne elég, a buli hajó szombat este 9 órakor is elhagyja a mólót, ezúttal 2 órahosszára, hogy a lelkes mulatni vágyókat szórakoztassa régi és új slágerekkel.

Balatoni Minimax hajó címszó alatt a gyerekeknek kedveznek. 1,5 órára a Minimax gyerekcsatorna életre kel és a fedélzeten annak „sztárjai” várják koncertekkel, játékokkal, nyereményjátékokkal a gyerekeket és a szüleiket.

Működik az ún. vízitaxi Badacsony és Fonyód között. Ez egy 15 perces suhanás motorcsónakkal.

 

 

Folly Arborétum és Borászat

Ha úgy indulnál útnak, hogy biztosan a borászatra vannak kiélezve és az arborétum csak egy kis töltelék csalogató, ki kell ábrándítsalak. A helynek van egy megfoghatatlan varázsereje, amit már több generációra visszamenőlegesen gondoznak. A száz éves cédrusok és fenyők mellett könnyített és nehezített túraútvonalon felsétálhatunk egészen a kilátóig, ahonnan mesés panoráma terül elénk a Balatonra. Gyerekeknek számtalan játszási lehetőséget is kínál a park, amíg a felnőttek a két fenyő között kifüggesztett függőágyon pihenhetnek egy pohár fenyő- vagy levendula fröccsel, illetve egyéb igényes Folly borokkal a kezükben. 

 

 

Borhetek

Bár a borheteknek lassan vége, még július 30-ig megteheted, hogy ellátogatsz a hívogató Badacsonyba. Hogy mi vár ott rád? A Balaton és a meseszép zöldövezet mellett koncertek minden este. Július 27-én színpadra lép a Blahalousiana, 28-án Stahl Barbara és a Havai Gábor duó, akik akusztikus formában saját számokat és feldolgozásokat is játszanak. A borhetek utolsó előtti napján a Kerekes Band-et hallhatjuk és láthatjuk akár egy remek sajttál és különböző minőségi borok kíséretében, míg a borheteket a NÁGI zárja. A kiállító borászatok nyereményjátékkal is készültek, így ha minden kiállítónál megkóstolsz egy borfajtát, és összegyűjtöd a pecséteket, vár rád a díj, egy badacsonyi minőségi bor. Addig is szeretettel fogad mindenkit a Borbély Családi Pincészet, a Fata, Istvándy, Málik, Németh, Büttner, Folly, Laposa, NAIK, Sipos, Szent György, Varga, Váli és Szeremley pincészet az árusok mellett, ahol külön kiemelem Mikulka Ferencet, aki egyedi készítésű fülbevalói mellett egyéb ékszereket is készít.

 

 

Szüret

Ha esetleg lemaradtál a nyári borhetekről, őszre neked találták ki szeptember 8-10-ig a Badacsonyi szüreti fesztivált, ahol a színvonalas rendezvény keretében részt vehetsz a szüreti felvonuláson, ami Badacsonytomaj és Badacsony közötti 71-es számú úton történik majd. Lesz néptánc, lovas fogatok, zászlóforgatók, és a fúvószenekarok mellett fellép a Margaret Island és a Zaporozsec együttes is.

 

Badacsonyi buszjáratok

Ha az ember nem autóval jött, viszont szeretné bebarangolni a régiót, 10 településen keresztül járnak buszok augusztus végéig keddtől szombatig, amivel lehetőség nyílik felfedezni a környék borospincéit, múzeumokat, nevezetességeket.

Kombinált mix túrajegyek is léteznek, például ha valaki a Szigligeti várat szeretné megcsodálni, megteheti, de ez vonatkozik például az Ökoturisztikai Látogatóközpontra, a Folly Arborétumra, Egry József Emlékmúzeumra is.

 

Ivanits Annamária