This is the day! 2016 „For greater things have yet to come...”

Immáron tizenhatodik éve rendezték meg a nagyszabású hívő találkozót a Papp László Sportarénában 2016. június 4-én, szombaton, ahova ezúttal is nagy számban összegyűltek harminc nemzetből az odalátogatók, hogy mint egy nagy család, együtt dicsőítsék Istent.

 

Tulajdonképpen mi az Ez az a Nap célja? Egy nap, amikor az ország/világ bármely részéről keresztények érkeznek, hogy közösen dicsőítsék Jézus Krisztus eljövetelét és feltámadását. Ez egyfajta tanúságtétel Jézus Krisztusról, hogy él és létezik, akit még közelebb érzünk magunkhoz a modern keresztény együttesek dicsőítő dalainak éneklése által. Egy hely, ahol élvezeti- cikk-mentesen vannak együtt, és felszabadultan imádkoznak a generációk a nemzetért valamint egymásért, ahol mindennek az alapja a Biblia.

2016 témájaként a szélre esett a választás, ami a Szentlélek megjelenésekor történő jelenség. A pénteki huszonnégy órás dicsőítést követően szombaton, a Keresztkérdés, a Hanna Projekt, a Dics-Suli Band, Andelic Jonathan, Abbe Lewis, Mike Sámuel, az East rock zenekar, akik csak az Ez az a Nap! alkalmából álltak újra össze, a már jól ismert és közkedvelt Pintér Béla, Dave Bilbrough és a várva várt kaliforniai Jesus Culture együttes, valamint Martin Smith vendég előadókat, zenészeket hívták meg. Általuk még teljesebbé lett téve Jézus közelségének érzése. Ahogyan máskor, ezúttal is több száz önkéntes segített be a munkába, hogy a mozgalom létrejöhessen.

Az ökumenikus elhivatottságú katolikus közösség, az Új Jeruzsálem Közösség alapjait lerakó László Viktor és Kunszabó Zoltán köszöntött minden egybegyűltet. László Viktor „Köszöntsük fő VIP vendégünket. Ki az?” – kérdésére hangzott a morajló kiáltás: - Jézus!

Jesus Culture: „There is power in the name of Jesus

Break every chain”

Június 4-e lehetne akár a gyász napja is, ugyanis 1920-ban ezen a napon csatolták el Magyarországnak a kétharmad részét. Viszont pont ez a felemelő esemény bizonyítja az ellenkezőjét, miszerint az Ez az a Nap! az összetartozásról szól. Itt meg is ragadták a főszervezők az alkalmat és köszöntötték konkrétan a magyar városokból és a környező, valamint a távolabbi országokból az eseményre látogatókat, akik közül még litvánok is voltak.

Ahogy az el is hangzott az est folyamán az Ez az a Nap! minden generációt átfog és minden korosztály felé egy híd. Mike Sámuel lelkipásztor arra buzdított mindenkit, hogy szeretettel legyünk egymás iránt és lelkesítsük is egymást, hogy átadjuk embertársainknak a jót.

Martin Smith lelkesítő üzeneteit tolmács fordította

Pintér Béla nem csak nagyszerű énekhangjával és magasztaló dalaival járul hozzá már a kezdetektől a rendezvényhez, hanem értékes és építő kijelentéseivel is. „Ha nem tudod ki vagy Jézusban, szívből kívánom, az este végére tudd meg, mi az identitásod Jézusban.” – kívánta mindenkinek. Mindenki Isten áldott gyermeke, éppen ezért ha nem halljuk az Ő hangját, akkor olvassuk az igéjét, töltekezzünk az imádságokkal és legyünk türelmesek.

„A szél arra fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és merre megy.” János 3,8

Az est egyik érdekessége és talán legmeghatóbb pillanata az volt, mikor egy egész stadionnyi ember egymás kezét megfogva, mintegy egységet, láncot felépítve, közösen imádkozta el a Pater nostert, azaz a Miatyánk imát.  

Zárásként a Dics-Suli Band egyik, a rendezvényen elhangzott mondatával élnék: „A legjobb rész még hátra van, és nem csak ezen az estén, hanem az életetekben is!”

 

Ivanits A.